A ceglédi nyomozók egy bagi benzinkúton csaptak le egy drogügylet közepén két fogyasztóra és egy terjesztőre. A kábítószeresek miatt a gödöllői és a Pest megyei rendőrök adták az erősítést.

Benzinkútról vitték el a tetteseket

A rendőrségi beszámoló szerint hónapok óta tartott az a felderítői munka, melynek eredményeként az egyenruhások június 9-én rajtaütöttek a feltételezett elkövetőkön. Egy bagi benzinkúton csaptak le a tettesekre: először egy 35 éves mendei férfira, aki nem sokkal korábban a szokásos adagjáért fizetett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Újabb fogyasztó érkezett

Kis idő elteltével újabb drogfogyasztó, egy 39 éves valkói férfi érkezett a benzinkútra, majd ezt követően a rendőrség kihallgató helyiségébe. Mindkét fogyasztó drogtesztje amfetaminra jelzett.

Nem tagadták

A fogyasztók a vallomásukban nem tagadták, hogy rendszeres vásárlók, alkalmanként 4-5 ezer forintért szerzik be kristályt. Ellenük kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Elfogták a dílert is

A rendőrök elfogták azt a 45 éves bagi férfit is, aki a most elfogott fogyasztókat látta el hónapok óta kábítószerrel Bag és Hatvan közelében. Az éjszakába nyúló kihallgatása során a férfi beismerő vallomást tett, amelyben elmondta, hogy jövedelemkiegészítő tevékenység gyanánt kezdett el foglalkozni a kristály nevű drog értékesítésével, pedig erre nem is volt rászorulva.

Amfetamint árult a díler

Bagi drogfogás – Forrás: Police.hu

Lehúzta a vásárlóit

A bagi díler nagyobb kiszerelésekben szerezte be a kábítószert, melyet grammonként 6-7 ezer forintért adott tovább az ismerőseinek. Bár az ügyfelek azt gondolták, hogy egy grammot vásárolnak tőle, valójában mindig kevesebbet kaptak: a poros tasakokban sosem volt 0,7 grammnál több kábítószer.

Mindig kevesebbet adott

Bagi drogfogás – Forrás: Police.hu

Milliókat foglaltak le

A drogdíler kihallgatását követően a nyomozók házkutatást tartottak a férfinál, akinek a lakásán simítózáras tasakokat, digitális mérleget, 2 millió forintot, 34 darab kábítószergyanús tablettát, valamint az eladásra szánt kábítószergyanús fehér por kb. 170 grammnyi maradékát találták meg és foglalták le. A 45 éves férfi 1,5 millió forintos illegális jövedelemre tett szert a dílerkedéssel.

Visszaszerezték a pénzt a rendőrök

Bagi drogfogás – Forrás: Police.hu

Letartóztatták

Az azóta letartóztatott 45 éves bagi férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Lefoglalt kábítószer – Forrás: Police.hu