Hamarosan vádat emelhetnek azzal a négy férfival és két nővel szemben, akik tavaly nyáron székekkel és poharakkal dobálták meg a biztonsági őröket, mert nem engedték be őket az egyik kecskeméti diszkóba. A rendőrség közleménye szerint a helyszínen lévő négy biztonsági őr közül kettő a bejáratnál ellenőrizte a szórakozóhelyre érkezőket.

Veszekedő banda akart bemenni a diszkóba

Hajnalban egy egymással kiabáló hatfős társaságot láttak közeledni. Az őrök nem engedték be őket a diszkóba a viselkedésük miatt, ettől pedig még agresszívebbé váltak. Először fenyegetőzni kezdtek, majd székeket, üvegpoharakat, italokat és hamutálat dobtak a biztonságiak felé. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Paprikaspray-t használtak

A konfliktus súlyosbodásával a személyzet kénytelen volt önvédelemből paprikaspray-t használni, ám ez sem tartotta vissza a támadókat. Végül az őrök a diszkóba menekültek a repkedő tárgyak elől, majd az egyik garázda berúgta a bejárati ajtó üvegét. A csetepatéban résztvevők  könnyű sérüléseket szenvedtek.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Vádat emelhetnek

A négy férfit és két nőt csoportos garázdasággal gyanúsították meg. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció