Két napig vitte a családi kábítószerbizniszt egy 20. kerületi nő, mielőtt elfogták a rendőrök. A 33 éves nő a 29 éves, korábban elfogott öccsétől vette át az üzletet, de rövidre sikerült a megörökölt „karrier”. Az fogyasztók sorban álltak a házuk előtt a drogért. A rendőrségi videót cikkünk végén tudod megnézni. 

Elfogtak egy kábítószer terjesztőt 

A BRFK 20. és 23. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrei november 10-én kapták el a nőt, a pesterzsébeti lakásban pedig több, előre kiporciózott fehér port tartalmazó pakettet, és kábítószer fogyasztásához használatos eszközöket foglaltak le a nyomozók. A nőt kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Sorban álltak a drogért 

A nő öccse a 22. kerületi otthonánál adagonként 5 ezer forintért árulta a kristályt az alsónadrágjából, ugyanis a porciózott drogot oda tette és onnan szolgálta ki vevőit, akik olykor sorban állva várták az otthona előtt. A rendőrök a kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt kihallgatott férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

Kokaint találtak ByAlex

A Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán házkutatást tartott a zenésznél és zenekara tagjainál. ByeAlex és két zenész maguk adták át a saját részükre vásárolt kokaint a rendőröknek. Mindhárman szabadlábon védekeznek. Emellett két másik embert fogtak el, őket őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. Az ügyről ebben a cikkben írtunk bővebben. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

15 rendőr ment ki hozzá 

„A mai napon valóban házkutatást tartottak nálam nyomozó rendőrök, kb. tizenöt fő jelent meg 6:30-kor a lakásomon. picit morcos voltam, hogy ilyen korán jöttek, és az sem tetszett, hogy a hajam is rosszul állhatott közben, de mindenben rendelkezésükre álltam. A zenekarom további tagjainál is ugyanez volt a helyzet, mindenkinél házkutatás, majd őrsre be, vizeletre át (ugyancsak több készenlétis kollégával), majd vissza. tehát ma, kb. 100 rendőrt mozgósítottak Budapesten, hogy lecsapjanak ránk”- írta posztjában ByAlex. 

Ne kövessetek!

‘És még valami… a dalaimban elmesélem, milyen ember vagyok. sokan szerettek, mert tudtok velem azonosulni, tudtok együtt érezni és gondolkodni velem. De ne kövessétek a példámat EBBEN, még akkor sem, ha – ez azért szerintem egyértelmű – nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten; velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit” – zárta posztját az RTL sztárja. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A 20. kerületben készült videó 

Kiemelt kép: részlet a videóból – Forrás: police.hu