Bárki leróhatja kegyeletét a sümegi temetőben a 16 éves Pisti koporsója előtt pénteken. Akkor temetik azt a bántalmazott fiút, aki teljes elkeseredettségében és szégyenében a vonat alá vetette magát. Budapesten is megemlékeznek Pistiről, akit a testalkata miatt a halálba hajszoltak iskolatársai.

Gyászol az ország

Egy ország gyászolja azt 16 éves középiskolás fiút, aki november 6-án Sümegen, egy vasúti átjáró közelében lefeküdt a sínekre, és ott várta a vonatot. Bár a mozdonyvezető észlelte, hogy a kisfiúnak mi a szándéka, megállni már nem tudott időben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Csúfolták a fiút

Azonnal kiderült, a fiút diáktársai hajszolhatták a halálba. Egy négy-öt fős társaság rendszeresen zaklatta Pistit a testalkata miatt. Állandó céltáblája volt néhány kegyetlenkedő tinédzsernek, akik különféle gúnyneveket aggattak rá, de fizikailag is bántalmazták: Big Macnek és „padhajlítónak” csúfolták.

 

Nyilvánosan temetik

Néhány nappal ezelőtt Pisti nagymamája arról beszélt, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával temetik el a 16 éves unokáját. Most azonban újra, ezt írta közösségi oldalán: „Az unokám temetése a sümegi temetőben lesz. Nem lesz zártkörű” – írta ki a nagymama.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Gyászmisét is tartanak

Pisti lelki üdvéért péntek reggel a sümegi katolikus templomban mondanak gyászmisét, majd kora délután a sümegi temetőben kísérik utolsó útjára, a temetésen pedig bárki részt vehet, megkötés nélkül. Többen jelezték az interneten, hogy részt vesznek a temetésen, sokan pedig otthonukban gyújtanak majd egy szál gyertyát a kisfiúért. 

Budapesti megemlékezés

Budapesten is megemlékeznek a tragikus körülmények közt meghalt fiúról. November 26-ára, vasárnap délután 4-re szerveznek gyertyással egybekötött megemlékezést Budapesten.

A Margitszigeten gyújtanak gyertyát

„Sziasztok! Nagyon őszinte részvétem István családjának és akik közel álltak hozzá. Egész országot megrendítette ez a hír. Szeretném, ha mi is kellően el tudnánk búcsúzni Istvántól. Margitszigeten a szökőkútnál vasárnap 16:00 gyújtsunk gyertyát István emlékére” – írta a megemlékezés szervezője. 

Túlsúllyal küzdött

Flóderer Károly gyermekkora óta lelki eredetű falászavarral küzd és szinte egész életében túlsúlyos volt. Miután 190 kilóról 100 kilóra fogyott kevesebb, mint egy év alatt, létrehozta a Fogyjunk együtt egymásért Facebook-csoportot és a hozzá tartozó egyesületet is.

Sorstársaknak segít

Saját fogyása óta még inkább azon van, hogy segítsen másoknak. Nemrég arról beszélt, hogy mennyire átérzi a közelmúltban elhunyt Pistike helyzetét. Ezért is szervezi a gyertyagyújtást Pisti emlékére a Margitszigeten.

Mintha magát látta volna

„Én is átéltem ugyanezeket a dolgokat, mint amiket Pistike, ezért különösen megérintettek a vele történtek. Amikor a videóban megláttam a szemében azt a tehetetlen ürességet, mintha magamat láttam volna benne”.

A család segített neki

Károly gyermekkora óta nagyon jó kapcsolatot ápol szüleivel és nővérével. Annak idején talán ennek köszönhetően tudott egymaga szembenézni bántalmazóival.

Mindenki másként éli meg a bántalmazást

„Minden ember más, minden ember más lelkületű, más élethelyzetben van, más életet él, mások szülei, az anyagi helyzete, a támogatottsága. Teljesen másként éljük meg ugyanazokat a dolgokat, legyen szó akár a bántalmazóról, akár a bántalmazás elszenvedőjéről” – mondta a Borsnal Flóderer Károly. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció