Reggel hívták a rendőrök, hogy az autója lángokban áll az utcán. A Sárváron élő fiatal Bódi Viktória nagyon kétségbe esett mert évekig dolgozott azért, hogy megvehesse élete autóját, amit egy részeg ukrán vendégmunkás csak úgy, minden indok nélkül felgyújtott. Viktória a Kékvillogó hírportál segítségét kérte, hogy elmondjuk mire adnak lehetőséget ilyenkor a magyar törvények.

Egy részeg pár perc alatt tette tönkre sok év takarékoskodását

Egy részeg ukrán vendégmunkás randalírozott december 17-én, csütörtök este Sárváron. Először egy benzinkút melletti lángoló autóról érkezett bejelentés a segélyhívó telefonszámon, majd nem sokkal később egy lakótelepen parkoló kigyulladt autóhoz is riasztották a tűzoltókat, ahol a tűz egy másik járműre is átterjedt.

Elfogták az ukrán pérfit

A rendőrök nem sokkal később elfogták az ukrán állampolgárságú férfit, rongálás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rács mögé került.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Évekig spórolt az autóra

Karácsonyt követően, december 26-án a Facebook oldalunkon keresztül Messenger üzenetet küldött nekünk az egyik károsult. Kiderült egy fiatal lányról van szó, aki évekig kuporgatta a pénzét, hogy megvehesse azt az autót, amit a lakótelepen felgyújtott a részeg ukrán férfi.

Megváltozott az életem

„A történemet szeretném Önökkel megosztani, mert múlt héten, csütörtöki nappal az életem felfordult nagy mértékben” – írta nekünk Bódi Viktória. Reggel hívott a rendőrség, hogy ki tudok-e menni a házunkhoz közeli parkolóba, mert az autómat valaki felgyújtotta. Mint kiderült egy ukrán férfi, ittas állapotban tette csak úgy, mert ilyen kedvében volt.

A kamera felvételeken is látszik, hogy ki a tettes

Még egy autó is az útjában volt, azt is felgyújtotta. Az illető ellen folyik az eljárás még. De a DNS minták és a kamerafelvételek bizonyítják, hogy ő volt. Előzetesben van.

Nem sok jóval bíztatták

Már két ügyvéddel beszéltem, hogy hogyan tudok majd kártérítést követelni, igényelni, de nagyon lesújtó válaszokat kaptam, hogy majd polgári perben érvényesíthetem a jogakaratomat, de garancia akkor sincs, hogy fizetni fog.

„Nagyon sokat dolgoztam az autóért”

Az illető ukrán, albérletben lakik itt Sárváron és a közeli gyárban dolgozik. Én itt maradtam autó nélkül és most mindenféle utat végig fogok járni, hogy térítse meg a káromat. Az autóért nagyon sokat dolgoztam, sok pénzem benne van és most roncsként kell, hogy eladjam. Ami megint nem egyszerű.

„Rendben tartottam, vigyáztam rá”

Amúgy rendben tartottam, szervízeltem vigyáztam rá. Most a látványa sokkol. És nem tudok feleszmélni ebből, hogy ilyen megtörténik. Tudom, hogy még korai érdeklődnöm, mert az ügy még nem záródott le, de szeretném az Önök véleményét kérni” – írta nekünk Bódi Viktória.

Rongálás

A gépjármű felgyújtása a hatályos büntető törvénykönyv alapján valószínűleg a nagyobb kárt okozó rongálás bűntetti alakzatot meríti ki, amely akár három évi szabadságvesztéssel is büntethető.

Nagy kárt jelent a tulajdonosának

A kocsi egy kiégett roncs lett, amely a tulajdonosának nagy kárt jelent. Ezért az elkövetővel szemben meginduló büntetőeljárás keretei között, a sértettnek, magánfél szerepében lehetőség van polgári jogi igényként kártérítést követelnie akkor, ha erre vonatkozó igényét még a vádemelés előtt bejelentette.

Sok mindenen múlhat

A kártérítés eredményes megítélése sok minden múlhat, de lényeges, hogy a bekövetkezett kárnak a vád tárgyává tett cselekmény közvetlen következtében kellett keletkeznie. Ha a bűncselekmény és a keletkezett kár közötti kapcsolat távoli, kártérítést a bíróság nem fog megítélni.

Bűncselekményből származó kár

Egy ilyen peres eljárásban az ügyvédi költségen és esetleg a szakértői munkadíjon kívül mással nem igazán kell számolnunk. Ugyanis a bűncselekményből származó kár megtérítése iránti igény esetén a magánfelet illetékfeljegyzési jog illeti meg, így azt nem kell előlegeznie, annak viseléséről majd a bíróság dönt ügydöntő határozatában.

Két év pereskedés

Ha Viktória tehát úgy dönt, hogy bíróságra megy, másfél de inkább két év pereskedésre kell felkészülnie. Ha az ukrán vendégmunkást arra kötelezi majd a bíróság, hogy fizetnie kell, kérdés, tud-e majd fizetni, vagyis jelenleg nem tudni, hogy Viktória megkapja-e valaha a felgyújtott autójának az árát. Úgy tudjuk Sárváron gyűjtést szerveztek, hogy segíthessenek a karácsony előtt szerencsétlenül járt fiatal hölgyön.

Képek: A szénné égett autóról készült képek – Forrás: Bódi Viktória olvasónktól kaptuk