A halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emeltek vádat egy 25 éves férfi ellen, aki egy fémhulladék átvevő telephelyen hátramenet közben gázolt el egy idős gyalogost.

Fémhulladékot szállított

A vád szerint a férfi 2021. március 1-jén kisteherautójával fémhulladékot szállított egy salgótarjáni telephelyre. Itt a fémhulladék kupacok, a konténerek, az ott parkoló egyéb járművek, illetve a dolgozó munkagépek közti területen sokan közlekedtek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ilyenkor irányítani szokták a sofőrt

A férfi anélkül indult el hátramenetben rakományával a lepakolás helyére, hogy lett volna ott valaki, aki irányította volna, holott a járművéből nem igazán lehetett hátra kilátni.

Pont jött egy gyalogos

A férfi tolatáskor nem észlelte, hogy a tehergépkocsi mögé lépett egy 71 éves férfi, így alacsony sebességgel elütötte őt. A gyalogos az ütközéstől a földre zuhant, a tovább haladó tehergépkocsi jobb hátsó kereke pedig átgördült a jobb lábán.

Kiabáltak neki

A balesetet észlelő emberek kiabálására megállította a járművét, aminek jobb hátsó kereke éppen a sértett testén állt meg, majd a férfi előre elindulva ismét áthajtott a sértett lábán.

Mentőhelikopter is jött

Az idős férfit mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol később meghalt.

A KRESZ egyértelmű

A KRESZ előírja, ha a személy- és vagyonbiztonság megkívánja, a hátramenethez a járművezetőnek irányító személyt is igénybe kell vennie, aki folyamatosan figyeli a jármű mögötti területet, egyúttal a jármű vezetőjével is kapcsolatban áll.

Felfüggesztett börtönt kérnek rá

Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a járművezető ellen, melyben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés és járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta.

Még fizetnie is kell

Az ügyész kérte, hogy a nyomozás során felmerült 426.209 forint bűnügyi költséget szintén fizetessék meg a vádlottal.

Ez is érdekelheti

Címlapfotó: az ügyészség felvétele.