Az elsők között írtuk meg itt a Kékvillogó.hu hírportálon, hogy meghalt Ribáry Kamilló, a fővárosi éjszaka királya, aki számos legendás szórakozóhelynek volt a tulajdonosa. Az alvilági nagyágyúk jól ismerték egymást, most Tasnádi Péter, a hírhedt börtönviselt keresztapa beszélt róla, meglepő amit állít.

Legendás szórakozóhelyek

Ribáry Kamilló a  rendszerváltás után több éjszakai szórakozóhelyet nyitott a fővárosban. Növényi Norberttel közösen például a Hully-Gully diszkót, aztán a Casablancát. Később az első night clubot, a Ti Amót a Ferenc körúton és a Caligula night clubot Budán. A gyógyíthatatalan beteg Ribáry 65 éves volt. Az elmúlt napokban egymás után szólaltak meg az egykori barátai, üzlettársai. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nagyon tudott bánni az emberekkel

Az olimpiai bajnok birkózó, Növényi Norbert, aki üzlettársa is volt az éjszaka királyának azt mondta Ribáry Kamillóról, hogy mindenkit ismert a budapesti éjszakai életben, rengeteg sportolóval és művésszel volt jóban. „Olyan ember volt, aki amikor tudott, segített másoknak. Vérbeli vendéglátós volt, nagyon tudott bánni az emberekkel. Nem sokkal a halála előtt beszéltem vele utoljára. Tudtam, hogy vannak gondjai, de olyan típus volt, aki igazán nem terhelt senkit a problémáival.”

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Tasnádi is megszólalt

Most a magyar börtönöket többször is megjárt keresztapa, Tasnádi Péter szólalt meg. Azt mondja, hogy Kamilló megkerülhetetlen volt az éjszakai vendéglátásban. A barátaival nagyon kedvesen bánt, mindig meghívta őket egy-egy italra. 

Fiúkat és lányokat csókolgatott

„Tudom sokan nem szerették Kamillót, mert amikor piázott teljesen szétesett, mindenkit ölelgetett. Teljesen mindegy volt, hogy fiú vagy lány, mindenkinek a fülébe csókolt, nagyon szeretetre éhes fickó volt” – mesélte Tasnádi Péter. 

Kamilló segített Tasnádinak a börtön után

A hírhedt keresztapa azt is elmondta, hogy amikor kiengedték őt a 3 éves előzetesből, Kamilló vette a szárnyai alá. Három mobiltelefont is adott neki, hogy tudja tartani a kapcsolatot az ismerőseivel, és azokat ne kössék hozzá a rendőrök.

1 millió forint

Tasnádi azt is elmondta, hogy Kamilló egymillió forintot adott neki készpénzben, hogy legyen nála lóvé, ráadásul a hűtőszekrényét is telepakolta mindennel, hogy ne szenvedjen hiányt semmiből. „Azt monda, én majd gondoskodok rólad” – emlékezett vissza Tasnádi.

Ribáry Kamilló

Ribáry Kamill – Forrás: Facebook

Ebéd a Tasnádi-villában

A börtönviselt keresztapa azt is elmondta, hogy Kamilló a Ferenc körúti étterméből naponta kétszer motoros futárral ebédet küldetett fel a budai Tasnádi-villába, sőt még három lányt is intézett Tasnádinak az első szabadon töltött éjszakára, amolyan ajándékként.

Tudta, hogy milyen a börtön

Ribáry Kamilló jól tudta, milyen a börtönélet, hiszen több hónapot töltött a rácsok mögött, miután a kommandósok a saját lakásában törtek rá, miközben az ágyában pihent. A milliárdost nemcsak az őt érintő piroslámpás házak üzemeltetésével és lányok futtatásával kapcsolatos bűncselekményekről faggatták, hanem Vizoviczki László és Portik Tamás nagyobb súlyú büntetőügyével kapcsolatban is, ugyanis mindkét férfit jól ismerte, egyikükkel üzleti kapcsolatban is állt.

Sírba vitte a titkokat

Ribáry 11 évvel ezelőtt interjút adott, akkor azt mondta: „Amit én tudok, azt a sírba viszem magammal, szóljon az rendőrről, politikusról vagy bárkiről.” Úgy tűnik betartotta az ígéretét. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt van Tasnádi teljes videója

Kiemelt kép: Tasnádi Péter- Forrás: Youtube