A Fővárosi Főügyészség hat férfival szemben emelt vádat kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. A vádlottak közül négy díler Budapesten és Vecsésen terítette az árut, de volt olyan, hogy az egyikük egy autómosónál az ott dolgozó alkalmazottnak adott el amfetamint – az elfogásról készült rendőrségi, TEK-es videót a cikk végén közöljük.
Drogot árultak
Az ügyészségi vádirat szerint négy 26-37 év közötti drogkereskedő férfival szemben emeltek vádat, akik Budapesten és Vecsésen árultak kábítószert, egészen pontosan amfetamint és hasist. A dílerek elég gátlástalanul árulhatták a szereiket, ugyanis az egyikük még egy autómosónál is adott el kábítószert az egyik ott dolgozónak, aki azt az öltözőszekrényében tárolta.
Vecsésen is kereskedtek a kábítószerrel
Hirdetés
Közös kapcsolat segítette őket
A dílereknek volt egy közös kapcsolata, egy „Gyufa” becenevű férfi, aki időközben elhunyt. Ugyanakkor a közös kapcsolat korábban sokat segített a dílereknek a drog árusításában.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Így számolta fel a társaságot a rendőrség
A készenlétis rendőrök több ütemben számolták fel a részben összefüggő hálózatot, azonban az egyik díler elfogásához a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársait is riasztották. A nyomozók G. Gyula 34 éves budapesti lakos 16. kerületi lakásán házkutatást tartottak, mely eredményéül lefoglaltak összesen 840 gramm kábítószergyanús anyagot, 222 darab tablettát, illetve a kábítószer hígításához és porciózásához használatos anyagokat és eszközöket. Akkor az elsődleges vizsgálat a porból amfetamint mutatott ki, míg a tabletták extasy tabletták voltak.
Komoly büntetéssel néznek szembe
A Fővárosi Főügyészség két dílerrel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett bűntett alapján, hárommal – az egyikük mint bűnsegéddel – szemben alapeseti kábítószer-kereskedelem bűntette alapján, egy hatodik férfival szemben pedig kábítószer birtoklásának bűntette alapján emelt vádat.
Súlyos lehet a büntetésük
A törvény alapesetben a kábítószer-kereskedelem bűntettét kettőtől nyolc évig, a jelentős mennyiségre történő elkövetését pedig öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. A dílerek ügyében egyébként már többen voltak letartóztatásban, hárman jelenleg is bűnügyi felügyelet (korábban ez volt a házi őrizet) alatt állnak.
A rendőrség két videót is megosztott a dílerek elfogásáról (az elsőt csak a YouTube-on lehet megtekinteni)
Mutatjuk a másik, TEK-es videót
Amfetamin
Az amfetamint leggyakrabban fehér vagy színezett por formájában árusítják, de tablettaként is létezik a szer. Hatása felgyorsítja a fogyasztót, akinek pupillái kitágulnak, pulzusszáma megemelkedik, bőre kipirul. Az amfetamin a rövid boldogságérzet után szorongást, lelki zavart és étvágytalanságot okoz a fogyasztónak. A kábítószer fogyasztása továbbá veszélyes: fogyást, kimerültséget és depressziót is okozhat, a hosszú távú fogyasztása esetén pedig kényszeres, paranoid tünetek is jelentkezhetnek a fogyasztónál.
Kiemelt kép: Részlet a TEK-es videóból – Forrás: Police.hu