Augusztus 20-án borzasztó tragédia történt Nagydorogon. A rendőrség tájékoztatása szerint egy kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A picit előtte eltűntként kereste a rendőrség. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Sétálni vitte az anyja 

A tragédia délelőttjén, a picit édesanyja sétálni vitte a faluba. Haza pedig már a csecsemő nélkül érkezett. A nő elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott. A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Zavartnak látták a nőt 

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne – írja a Blikk. 

A kukoricásban volt a holttest

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta. Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A családtagok hisznek az anyának 

A hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek. A családtagok viszont hisznek neki. Édesanyja szerint kizárt, hogy lánya bármit tett a gyerekkel.  Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós”.

Gyanítja, ki lehet a tettes

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

Megbélyegezték őket 

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték. Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.” – mondta a gyászoló apa. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció