Az ismerősök elmondása szerint a későbbi tettes betegesen féltékeny volt. Azt hitte, megcsalják, holott ez nem volt igaz. Végül a férfi szakított vele, de a nő még utoljára találkozni szeretett volna vele.

Sok újságíró volt ott az első tárgyaláson

Hatalmas sajtóérdeklődés mellett kezdődött el annak a H. Krisztinának a büntetőügye, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolnak – derül ki a Blikk beszámolójából. A Kekvillogo.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Nagyon akart a férfival találkozni

Az eset még 2021-ben, Budapest 2. kerületében, a Kapás utca egyik társasházában történt. Az alig 150 centiméter magas, vékony nő képtelen volt elfogadni, hogy korábbi élettársa féltékenységi rohamai miatt el szerette volna őt hagyni. Addig könyörgött a férfinak, ameddig nem sikerült kicsikarnia belőle egy újabb találkozót.

 

Elvakította a düh

Felinvitálta saját lakásába H. Attilát, azobban beszélgetésük nem a számára megfelelő módon alakult. Dühében több, életveszélyes konyhai eszközt kapott fel, amellyekkel lényegében lemészárolta a volt szerelmét. Ezt követően öngyilkos akart lenni, ám megmentették az életét.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem szabadulhatna előbb

A Fővárosi Főügyészség a 41 éves nőt a minősített emberölés mellett információs rendszer megsértésének vétségével is vádolja – az azonban nem derül ki, hogy pontosan milyen rendszerbe tört be. Végrehajtandó fegyházat kérnek rá a szabadlábra helyezés kizárása nélkül.

Benne volt a tragédia

A pénteki tárgyaláson H. Krisztina elismerte bűnösségét, azonban tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le, így minden bizonnyal hosszú hónapok múlva születhet ítélet első fokon. Az áldozat egyik ismerőse szerint – visszagondolva – ebben a viszonyban az első perctől kódolva volt a tragédia.

Betegesen féltékeny volt

„Attila hiába volt a világ legjámborabb embere, Krisztivel és a démonjaival ő sem bírt el. Próbálkozott szegény rendületlenül, hiszen hitte, hogy a rengeteg szeretet és türelem meghozza gyümölcsét, de úgy tűnik, az ilyen fokú pszichés, mentális sérülés ellen az átlagember kezében nincs orvosság” – magyarázta.

Átlépett egy határt

Hozzátette, a nő olyan fokon volt minden alap nélkül féltékeny, ami már nemcsak súrolta a beteges szintet, hanem talán túl is lépett azon. Egész nap gyötörte Attilát, hogy biztos megcsalja, miközben ő a három év alatt végig hűséges volt hozzá – fejtegette.

Kitartott mellette, noha kellemetlen volt

Mindez odáig vezetett, hogy nőismerőseit mind elmarta Attila mellől, még a kolléganőit is hívogatta, hogy ne merjenek még csak hozzá se szólni. Ők pedig nem is értették, mit akar ez a nő, hiszen semmi félreérthetőt nem csináltak. Kitért arra is, hogy „Attilának ez rettentő kellemetlen volt, de kitartott Kriszti mellett, mert hitt a jóság gyógyító erejében”.

Minden este balhéztak

„Egy nagyon hangos ajtócsapódást hallottam, aztán egy ideig némaság volt. Majd este ellepték a házat a rendőrök. Tőlük tudtam meg, hogy gyilkosság történt. Mivel nem messze lakunk tőlük, a kiabálásokat hallottuk, szinte minden este balhé van náluk” – mesélte még korábban egy házban lakó.

Kislánya volt a feltételezett elkövetőnek

Velük élt egy 10 év körüli gyerek is, hármasban sokat láttam őket a játszótéren. A gyerek nagyon aranyos és jólnevelt volt – mondta el egy fiatal nő nem sokkal az eset után. A Kekvillogo.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a gyilkosság helyszíne a Kapás utcában  – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu