Néhány éven belül teljesen megváltozhat a siófoki Petőfi sétány arculata. A jelenlegi önkormányzat eltüntetné a bérelhető bódékat, és az elhanyagolt villák felújítására köteleznék a tulajdonosokat – írja Facebook-posztjában Lengyel Róbert. Siófok polgármestere azt mondta, a sétányon található villasor tulajdonosainak is felhívták a figyelmet, hogy tartsák rendbe a portáikat, ellenkező esetben megbírságolják őket. 

Átalakítják a Petőfi sétányt

A Petőfi sétány hosszú távra megkötött bérleti szerződései idén és jövő év végén kezdenek el lejárni. „Nekem, nekünk alapvetően más elképzeléseink vannak az ottani lehetőségekről, mint a 2014. előtti városvezetéseknek volt. Mi nem egymás hegyére-hátára épített, bérelhető bodegákat, hanem –már a tervezés fázisába is építész szakembereket bevonva- sokkal kulturáltabb környezetet szeretnénk ott látni.”  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Munkacsoport jött létre 

A Siófoki Önkormányzat létrehozott egy munkacsoportot, amely a Petőfi sétány újragondolását és átalakítását készíti elő. Az önkormányzati tulajdonú bódék kérdése mellett azokkal az épületekkel is foglalkoznak, amelyek magántulajdonban vannak, és „jelenleg csak rombolják ott a városképet”. Ilyen például néhány „helyileg védett villaépület, amelyek önmagukban és a környezetükben is teljesen elhanyagoltak”.

A siófoki Petőfi sétány éjszaka

Megbírságolják a tulajdonosokat

A polgármester azt írja, több eszközzel is próbálták elérni, hogy a tulajdonosok viseljék gondját az épületeiknek és portáiknak. Van két olyan épület is, aminél a tulajdonost hatóságilag kötelezték az értékmegőrzési és helyreállítási munkálatok elvégzésére. Ha ennek május 15-ig nem tesznek eleget, megbírságolhatják a tulajdonost.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL  és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Engedély nélküli építkezés 

Egy másik, a sétányon álló ingatlannál arra jöttek rá, hogy a tulajdonos illegálisan építtetett hozzá az épülethez. Miután bejelentést tettek, a hatóság februárban, 180 napos türelmi idővel kötelezte a tulajdonost a szabálytalan állapot megszüntetésére – azaz az épületrész lebontására. „Ezekben az elképzelésekben a jelenlegi képviselő-testületünk BSE és Fidesz frakciója, meg a független képviselője is teljesen egyetért, az új városi főépítész pedig támogatni fog bennünket” – írja a polgármester.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: a siófoki Petőfi sétány – Forrás: Facebook