Az oktatók, osztálytársak, ismerősök is gyászolják azt a 16 éves fiút, aki múlt héten halt meg Nyíregyházán, miután motorjával először egy autóban csapódott, majd egy oszlopnak ütközött. A diákot iskolába menet közben érte halálos baleset. Az ütközést a fiú barátja is végignézte, aki szintén egy motorral ment utána.
Azonnal szörnyethalt
A kamasz egy kocsisort előzött, később vehette észre, hogy az egyik autó balra kanyarodott előtte, és az oldalának rohant, majd egy oszlopnak csapódott, szörnyethalt. Egy nő épp orvoshoz ment, látta a tragikus helyszínt. “Amikor odaértem, hanyatt feküdt a földön, már kint voltak a mentők és a rendőrség, akkor takarták le a fekete zsákkal. Nagyon, nagyon sajnálom” – mondta a Tényeknek az egyik helyi nő. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Az autók közt száguldozott
A a 16 éves fiú az iskolába igyekezett. Mögötte fehér motorral ment a barátja, aki végignézte a kamasz borzalmas halálát. Kiabált, hogy ne menjen gyorsan, de a fiú ennek ellenére nagy sebességgel előzte az autókat. Egyből rohantak a gyalogosok segíteni, de menthetetlen volt a fiatal motoros.
Búcsúzik az iskola
A nagyon fiatalon elhunyt diák iskolája a közösségi médiában is lerótta kegyeletét. A motorbaleset tragikus hirtelenséggel elhunyt áldozatától a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium oktatói és tanulói is mély fájdalommal búcsúznak, ahogy írták: emlékét kegyelettel megőrizzük. A döbbenetes hír hallatán a diákok és az oktatók gyakorlatilag szóhoz sem jutottak, pszichológus is azonnal a segítségükre sietett. Mécsesekkel és gyertyákkal emlékeznek az iskola diákjára.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Helyszíni felvétel a baleset után
Forrás: nyiregyhaza.hu
Mély fájdalom
A Bánki iskola posztja alatt több száz megható hozzászólás, őszinte részvétnyilvánítás érkezett, és érkezik folyamatosan. Egy férfi így írt: “Nyugodjon békében! Részvétem a családnak! Bár nem ismerem személyesen a családot, de a Kazinczy iskola előtt a gyermekeim látták a tragédiát, és én is Bánkis voltam, vagyok, ezért mécsest vittünk ma a helyre ahol történt”.
Gyászolnak a tanárok
Egy diák így nyilatkozott: az iskolánkban történt, az osztályunknak pszichológus kellett a történtekhez, mert mindenki látta az elhunyt fiút, és a halottaskocsit. “Annyit hallottunk, hogy kiabálnak a tanárok, hogy elütöttek egy fiút”. Tanárok is írtak hozzászólást: “Teljesen letaglózott, amikor tudomást szereztem a balesetről. Nagyon kedves tanítványom volt általános iskolás korában. Egy csupaszív, végtelenül kedves gyermek volt. Legyen neki könnyű a föld!” A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: ezen a motoron ült a középiskolás fiú – Forrás: nyirregyhaza.hu