A szombathelyi édesapa, Fazekas Zsolt élete hirtelen vett tragikus fordulatot: mindössze két nap alatt elveszítette élete szerelmét, társát, öt gyermekének édesanyját.

Az édesanyának agyvérzése volt

Német Anita gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra lett rosszul még múlt hétfőn a születésnapján. Éppen almát evett, a számítógép előtt ülő férjével beszélgetett, amikor hirtelen lefordult a székről. Anita szája lekonyult, a jobb oldala lebénult, nehezen vette a levegőt és beszélni sem tudott. A férje azonnal hívta a mentőket, akik kórházba vitték az eszméletlen édesanyát. A kórházban derült ki: agyvérzése volt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A legrosszabb következett

„A koronavírus miatt nem mehettem be hozzá, így telefonon érdeklődtem. Az orvos azt mondta, az agynak egy nagy területe bevérzett, köztük egy olyan rész, ami a létfontosságú szervekért felel. Együttérzően közölte, hogy Anita nem operálható, készüljünk fel a legrosszabbra. Elsötétült körülöttem a szoba” – mondja a Blikknek Zsolt.

 

Anitánál beállt az agyhalál

„Mint kiderült, a kórházba szállítás utáni napon Anitánál beállt az agyhalál. Még bementem hozzá, elköszöntem tőle, a gyerekeket viszont nem engedtük be a nagyszülőkkel. Nem akartam, hogy így lássák őt. Az orvosoknak kérdésre jeleztük, Anita még életében felajánlotta a szerveit, szeretett volna segíteni másokon, ha esetleg úgy alakul.” – mondta el a gyászoló férj lapnak.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

FRISS! Egymilliós nyomravezetői díjat ígér a rendőrség annak, aki segít felkutatni azt a férfit, aki megtámadott egy 47 éves nőt a gödöllői HÉV-en

Felajánlotta a szerveit, több embert is megmentve ezzel

„A tüdeje és a mája átültethető volt, ezt meg is kapta három ember. Büszke vagyok a feleségemre, aki életeket adott a halálában” – mondta a lapnak a gyászoló férj, aki arról is beszélt, hogy a párja mindig tervező típus volt, éppen ezért már évekkel ezelőtt a férje lelkére kötötte, hogy szűk családi temetést szeretne, lehetőleg úgy, hogy lehetőleg Homonyik Sándor Kései üzenet c. száma szóljon a szertartáson.

Legidősebb gyermekük autista

A családfő arról is beszélt a lapnak, hogy sajnos a legidősebb gyermekük, a 14 éves Roland autista, súlyos állapota miatt egy otthonban él. Ő még nem tudja, hogy az édesanyja elhunyt. A férfi azt is elmondta, hogy a gyerekek előtt egyébként nem titkolózik, elmondta nekik, hogy az anyukájuk meghalt, aki most már a fény országában van, onnan segít nekik. Elmondása szerint így talán könnyebben dolgozzák fel a történteket.

A helyiek támogatják őket

A család a történtek után nem maradt teljesen magára, ugyanis a környezetükben élők és Szombathely lakói is összefogtak értük. A mostani albérletükben még fél évig maradhatnak. A családfő egyébként arról is beszélt a Blikknek, hogy feleségével és a gyerekekkel éppen ezen a hétvégén költöztek volna vidékre. Falusi életre vágytak, tyúkokkal, a két kutyájukkal és három cicájukkal.

Hosszútávra keresnek albérletet

Zsolt elmondta, hogy Anita nélkül ebbe a projektbe most nem tud belevágni, jelenleg hosszútávra keresnek albérletet. Minden segítséget és felajánlást megköszön, sokat jelent nekik az emberek támogatása.

Így lehet segíteni a családnak

Zsolt egy építőipari vállalkozásban dolgozik. Mostantól ráhárul, hogy délutánonként vigyázzon gyermekeire. Tartalékai a családnak nincsenek. Ha szeretné támogatni őket, itt megteheti: Erste Bank, számlaszám: 11600006-00000000-28596534. Számlatulajdonos: Németh Kornél, a család barátja. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció