Halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség azzal a 17 éves férfival és öt társával szemben, akik megrongáltak egy buszmegállót és rátörtek egy családra az otthonukban. A 17 éves fiatal ezenkívül úgy megütött egy ismerőséért kiálló férfit, hogy a szerencsétlen pár nappal később belehalt a sérüléseibe.

Összevertek egy buszmegállót

Az ügyészség vádirata szerint a fiatalkorú tavaly januárban részegen összevert egy kaposvári buszmegállót az apjával, testvérével és az egyik ismerősükkel. A megállóban az üvegezés kitört, a keletkezett kár 124.000 forint volt. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kaposváron balhéztak

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Betört az exéhez

Néhány hónappal később, júniusban a 17 éves fiú a rokonaival és a társaival rárontott volt barátnőjére és a családjára, mert találkozni akart a lánnyal, aki kifejezetten ő tőle menekült el otthonról. A társaság tagjai ütlegekkel voltak felfegyverkezve, betörték az ajtót, és engedély nélkül berontottak az udvarra.

Betörtek a támadók

Összeverték a családfőt

Amikor bejutottak, a támadók közül hárman a ház előtt a családfőnek estek neki, ketten pedig az ajtónál álltak, hogy ezzel megakadályozzák a felnőttek és gyerekek kijutását. A támadók azt is megtiltották, hogy az áldozatok kihívják a rendőröket.

Ennél az ajtónál állták el az útjukat

Elmentek bulizni

A 17 éves fiú pár nappal később italozni indult ismerőseivel Kaposvár belvárosába, majd az éjszaka során tiszteletlen megjegyzést tett egy utcán tartózkodó másik társasághoz tartozó lányra. Emiatt a lány barátnője összeveszett a fiúval, ezért közéjük lépett a későbbi áldozat, és megpróbálta eltolni a lányoktól a kötekedő fiatalt.

Megütötte

A csitítástól a 17 éves fiú indulatba jött, és a bal kezével közepes erővel állon vágta a fiatal férfit, aki ettől hátra esett, beverte a fejét a kőbe és elvesztette eszméletét. Másnap a férfi rosszul lett az otthonában, az édesanyja pedig mentőt hívott hozzá.

Itt támadta meg a férfit

A támadás pontos helyszíne

Kórházba vitték

A fiatal férfit mentők szállították kórházba, ahol az állapota miatt koponyaműtétet kellett végrehajtani. Néhány nappal később azonban a férfi a műtét után fellépő szövődmények miatt életét vesztette.

Börtönt indítványoztak

A főügyészség a vádiratában azt indítványozta a Kaposvári Törvényszék felé, hogy a 17 éves fiút , valamint két társát ítéljék végrehajtandó börtönbüntetésre arra az esetre, ha valamennyien beismerik a bűnösségüket az előkészítő ülésen. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A tett helyszíne – Forrás: Ügyészség