Vádat emelt a  Pest Megyei Főügyészség azzal az R. Katalinnal szemben, aki tavaly tavasszal kikötözte, majd több mint ötvenszer megszúrta, illetve megvágta a szeretőjét egy késsel. A háromgyermekes édesanyáról kiderült, hogy két gyermekének is a szeretője volt az apja.

24 év múlva szabadulhat

Az ügyészség életfogytiglant kért a különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt nőre azzal, hogy ha az előkészítő ülésen mindent beismer és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is, akkor 24 év múlva bocsáthassák szabadságra a leghamarabb feltételesen. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Beismerte tettét

Az ügyészség szóvivője elmondta, a vádlott beismerte, hogy az ő keze által halt meg a sértett, de vitatta a bűncselekmény körülményeit.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Gyilkosság Gödöllőn

Amint arról korábban a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, 2020 márciusában egy 39 éves nő halálra késelte szeretőjét Gödöllőn. Később kiderült, az áldozat nemcsak a nő szeretője volt, hanem két gyermekének apja is. 

Bevallotta férjének, hogy szeretője van

R. Katalin 2010 óta élt házasságban, férjével három gyermeket neveltek. A nő tavaly januárban bevallotta a férjének, hogy a gyerekek keresztapja évek óta a szeretője, rendszeres szexuális viszonyt tartanak fent.

A férj megbocsájtott

A férj megbocsátotta felesége hűtlenségét, szerette őt és nem akart elválni. Továbbra is a család barátjaként tekintett Katalin szeretőjére, akivel barátok voltak, ugyanazon a munkahelyen, egy közeli gyógyszergyárban dolgoztak.

Édesanyjával járt templomba

Az áldozatot a szomszédai szelíd, csöndes fiatalembernek ismerték, aki az édesanyjával vasárnaponként templomba járt. Nem érezte jól magát a szerelmi háromszögben. Tavaly márciusban Attila rávette Katalint, hogy DNS-tesztet végezzenek.

Attila ki akart lépni a kapcsolatból

Így derült ki, hogy a három keresztgyerekéből kettőnek ő az apja. Attila megismerkedett egy másik nővel, ezért arra kérte Katalint, zárják le a „bűnös kapcsolatukat”, mert szeretne tiszta lappal új életet kezdeni. Viszont a féltékeny nő ezt nem akarta.

50 késszúrással ölte meg

„Majd jövök” – ennyit mondott Katalin a férjének tavaly március 31-én este, majd Attila házához indult. Az elkövető az aktus végén kikötözte az ágytámlához a hanyatt fekvő szeretője kezét, majd 50 késszúrással megölte Attilát.

Több szervét és átszúrta

„Az elkövető két kést használt, azzal vitte véghez tettét. A szúrások több létfontosságú szervet értek, ezek közül több önmagában is halálos volt” – mondta a Blikknek Papp-Balog Katalin százados.

Többször visszament a helyszínre

Katalin tette után elment a házból, majd újra visszatért, hogy letakarja a holttestet és megpróbálja eltüntetni a nyomokat. Ezután felhívta gyanútlan férjét, hogy menjen érte. Katalin este újra visszasétált a gyilkosság helyszínére, majd felhívta a rendőrséget, elmondva, hogy mit tett. Ott fogták el a gödöllői rendőrök. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Itt történt a gyilkosság

Kiemelt kép: helyszínelés a gyilkosság után – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán