Kedden folytatódott a Fővárosi Törvényszéken annak a két férfinek a pere,  a büntetőpere, akik három évvel ezelőtt a Józsefvárosban brutálisan összeverték a barátjukat, majd végignézték órákon át tartó haláltusáját. A tettesek szerint az áldozat bordáit az újraélesztést végző mentősök történt el. Közben az is kiderült, hogy amikor a mentősök megérkeztek a helyszínre, a férfi már halott volt. 

Ütötték-verték cimborájukat 

A két férfi együtt italozott a régi cimborájával egy józsefvárosi lakásban. Az éjszaka folyamán azonban összeszólalkoztak egy elbaltázott üzlet miatt, és az egyik elkövető ököllel leütötte az ismerősét. Ezután csatlakozott hozzá a társa is, majd ezt követően már együtt bántalmazták az áldozatot úgy, hogy mindketten fölé álltak, és felváltva addig ütötték-verték és rugdosták, amíg mozgott. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Fél napig haldoklott

Az áldozatnak minden bordája eltört, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a földről sem bírt felkelni. Többször is mondta támadóinak, hogy rosszul van, de hiába könyörgött segítségért, azok rá sem hederítettek. M. Sándorék csak a bántalmazás másnapján, kora délután hívtak segítséget a haldoklóhoz. A férfi azonban a segélyhívás utáni percekben, még a mentők megérkezése előtt meghalt.

Fegyházat kérte rájuk

A főügyészség M. Sándorra 18, míg társára 17 év fegyházbüntetést kért különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt azzal, hogy feltételesen se bocsássák őket szabadságra. A két férfi egymásra próbálta kenni a gyilkosságot az eljárás során. Mindketten azzal védekeztek, hogy a mentősök törték el az áldozat bordáit, amikor megpróbálták újraéleszteni. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Az ügyvéd szerint lefeküdt aludni a férfi 

A másodrendű vádlottnak, O. Gábor Tamásnak ügyvédje elismerte, hogy ügyfele bántalmazta barátját, de az áldozat halálához szerinte már nem volt köze. Elmondta, hogy a vita során ügyfele öt-hat ütésből álló sorozatot adott le a sértett testére. Ezután ő már fizikailag nem bántalmazta tovább. Ezután a védencem elköszönt a többiektől, és elment lakás egyik másik helyiségébe, és felment aludni a galériára.

Rendet rakott a lakásba

“De mielőtt felment, elmosogatott és rendet rakott. Reggel a másodrendű vádlott azt tapasztalta, hogy a sértett sokkal rosszabb állapotban van, mint amikor ő elhagyta a szobát. Ekkor tiszta csatatér volt a szobában, amit korábban ő rendbe rakott” – mondta az ügyvéd a bíróságon. Elmondása szerint a terheltek ezután felajánlották a barátjuknak, hogy hívnak hozzá mentőt, de ő ezt visszautasította, és inkább alkoholt kért. 

Csak testi sértés történt? 

Később mentőt hívtak hozzá, hogy segítsenek rajta, de ekkor már késő volt. Kiemelte, hogy a védence által elmondottakat alátámasztják a poligráfos vizsgálatok eredményei is. Hozzátette, ügyfele esetében nem állapítható meg a társas elkövetés, és semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a vádlottak együtt okozták az ismerősük halálát. Az ügyvéd emlékeztetett arra is, hogy a szakértő nem zárta ki, hogy ötven-száz sérülés, taposás volt az áldozaton. Amikor azonban a halált okozó sérülés történt, akkor védence már nem tartózkodott a helyiségben. Mint mondta, legfeljebb súlyos testi sértés bűntettében állapítható meg ügyfele bűnössége. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán