Egy 60 év körüli férfi holttestére bukkantak a Döröskei-tóban hétfőn reggel. H. Gyula úgy tudni nem volt helybeli lakos, azonban a faluban ismerték, ugyanis több évtizede kötődik a tóhoz, sőt több épületet is vásárolt a parton.

Születésnapra készültek

A férfi szombaton egy társasággal tartózkodott az egyik tóparti ingatlanában, vasárnapra pedig azt tervezték, hogy megünnepli a születésnapját, derült ki a veol.hu tudósításából. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Fürdeni indult a tóra

A lap azt írja a férfi 17 óra tájban még telefonált, a kollégáit hívta vasárnapi ebédre, majd elindult fürdeni a tóra. A vele együtt induló családnak, akik a strand felé vették az irányt, azt mondta, „a túloldalon találkozunk”.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nyoma veszett

Ezután azonban nyoma veszett, hiába keresték, hívogatták, a férfi nem reagált. Az eltűntet ezt követően vasárnap öt-hat órán keresztül keresték a körmendi tűzoltók egy kishajóval, a Szombathelyi Járási Borostyánkő Mentőcsoport pedig szonárral.

Sokáig kutattak utána

Kiss Henrik, a keresésben részt vevő egyik búvár elmondta, hogy többször is alámerültek, mert ember formájú dolgot láttak a víz alatt, azonban mint mondta azok csak fatuskók voltak.

Járókelő talált rá

Végül viszont egy járókelő talált rá H. Gyula holttestére hétfőn reggel, a tó déli végében, a patakbefolyás környékén, a nádas között.

Vizsgálják az eset körülményeit

A megtaláló értesítette a rendőrséget, ők pedig a tűzoltóságot, akik aztán ki is emelték a férfi holttestét. A veol.hu beszámolója szerint keresték a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, ahonnan a következő választ kaptuk: a Körmendi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Tekintettel arra, hogy folyamatban lévő eljárásról van szó, nem áll módomban bővebb információt adni.

Kapcsolódó:

A Balatonba egy testvérpár fulladt bele

A hét végén egyébként a Balatonnál is tragédia történt, mint azt a Kékvillogó is megírta egy tizenéves testvérpár fulladt meg. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Döröskei-tó – Forrás: Google Maps – KV-grafika