Kis híján meghalt az a 22 éves nő, akit idén februárban egykori szerelme megvakított. Gabriella testvére szerint, a nő egy egész üveg gyógyszert vett be, életét az édesanyja mentette meg. Az orvosok szerint a fiatal édesanya örökre elveszítette szeme világát.

Párja vakította meg

Amint arról a Kékvillogó is beszámolt a 22 éves Lakatos Gabriellát puszta kézzel vakította meg a volt barátja még február elején.  Gabriella korábban elmesélte, hogy a Facebookon ismerte meg a férfit, akivel a kapcsolata az első néhány hónapban még jól működött, később azonban gyakorlatilag pokollá vált az élete. A férfi folyamatos terrorban tartotta őt, kínozta és fenyegette. 

Korábban el is rabolta

Lakatos Gabriella egykor egy párt alkotott Gy. Attilával, ám a szerelmük nem bizonyult tartósnak. A férfi nem vette tudomásul a szakítást, ezért elrabolta a nőt, ám Gabriella megszökött és feljelentést tett. Később a férfi megpróbálta rávenni, hogy vonja vissza a terhelő vallomást, de a lány erre nem volt hajlandó.

HOPPÁ! A Kékvillogó.hu Magyarország legolvasottabb hírportáljai között szerepel, sok százezren olvassák! A forgalmas napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL KLUB vagy a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Többször jelentette a rendőrségen

A fiatal édesanya hiába többször is jelentést tett a rendőrségen, érdemi változást nem sikerült elérnie. Az agresszív és betegesen féltékeny férfi továbbra is szabadon élt és zaklatta Gabriellát.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A tragédia napja

Gabriella exe egy februári napon jelent meg a nő házánál és onnan nem akart tágítani, a fiatal nőnek szörnyű pillanatokat kellett átélnie, a riportban könnyek között emlékezett vissza a történtekre. “Hirtelen a semmiből elkapta a nyakamat, elkezdett vinni. Alig volt már hang a torkomban. Egyet tudtam kiabálni, és valahogy kicsúsztam a két keze közül, hogy Roli segíts. De azt már nem hallotta senki”

Nem lehetett megmenteni a látását

A kemecsei nőre a brutális kínzást követően a rokonai bukkantak rá, végül a saját lábán ment be az ügyeletre, azonban a látását már nem lehetett megmenteni. A család azonban mindenben a fiatal édesanya mellett állt, sőt a testvére, Róbert még a saját szemét is felajánlotta volna csak azért, hogy Gabriella újra láthasson.

Műszemet kapott

Néhány hónappal a tragédia után Gabriella műszemet kapott, amelyet az eredeti szeme alapján készítettek a számára. Az édesanya azt is elmondta, nehéz volt a számára, amikor az új szemével először láthatta a gyermeke, Mira.

Félt tőle a kislánya

“Félt tőlem, próbáltuk megnyugtatni, de amikor meglátott és látta a szemem, azt mondta nekem, anya már nagyon vártam, hogy legyen szemed. Most örülök, mert a lányom végre nem fél tőlem”– mondta korábban Gabriella. 

Gyógyszereket vett be

A tragédia után teljesen tönkrement a család élete. Lakatos Gabriella azóta is magát okolja a szerettei nehézségeiért, ezért elkeseredésében a múlt héten gyógyszereket vett be. A nő életét a testvére mentette meg.

Anyja mentette meg az életét

A fiatal édesanya testvére, aki azóta gondozza a lányt, azt mondta a Borsnak, a napokban kis híján tragikus események zajlottak le. „A testvérem egy egész üvegcse gyógyszert bevett, de szerencsére ezt észrevette az édesanyánk, így meg tudtam menteni Gabica életét”. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Kiemelt kép: Lakatos Gabriella – Forrás: RTL klub