Edelényben, egy buszon ismerkedett meg egy 23 éves szendrőládi férfi egy nővel. A fiatalember elhívta kávézni a nőt, majd azonnal neki szegezte a kérdést, hogy lenne-e kedve lefeküdni vele. Miután a nő nemet mondott a férfinek, az elcsalta őt a Mindszenti úti temető környékére, majd levetkőzött és sz.xuálisan bántalmazta az áldozatát. A Miskolci Járási Ügyészség szexuális erőszak és rablás bűntette miatt állítja bíróság elé az elkövetőt.  Az ügyészség fegyházbüntetést kért a letartóztatásban lévő, büntetett előéletű elkövetőre.

Buszon ismerkedtek meg 

A vádirat szerint a férfi tavaly március elején ismerkedett meg egy buszon a nővel, akit gyalogosan kísért Miskolcon. Amikor egy sötét utcaszakaszra értek, a férfi kést fogott a nőre, majd  sz.xuálisan bántalmazta. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Könnyű prédának tartotta a nőt 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerint a férfi azt mondta vallomásában, hogy a nő felszállt a buszra, és mivel egy haverjától korábban úgy értesült, hogy lehet próbálkozni nála, ezért el hívta őt kávézni a hölgyet.

Késsel fenyegette 

Azt mondta a vallomásában, hogy a nő pénzt kért tőle, erre pedig ő felajánlotta neki, hogy természetben rendezheti. Állítása szerint elmentek sétálni és a temetőnél elővette a kést, megmutatta neki, majd közölte vele, hogy ne kiabáljon, mert úgysem hallja senki – írja a 24.hu-t.  Ezután levetkőzött, elővette a péniszét, majd miután a nő nem volt hajlandó semmire, elvette tőle a telefonját. Miután a nő vissza akarta kérni tőle a mobilját, azzal fenyegette, hogy leszúrja őt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL  és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: