Egy 30 éves volt katona fedezte fel a verőcei hajóbaleset hatodik áldozatának holttestét. A férfi a Duna parton sétált, amikor meglátta a szigetújfalui partszakaszon az áldozatot. Közben megszólalt a baleset egyetlen túlélője, az olasz férfi azt mondta, hiába kérték a motorcsónak vezetőjét, hogy menjen lassabban, nem hallgatott senkire.

Lekésték a kompot

Egy 30 éves volt szerződése katona találta meg a verőcei hajóbaleset hatodik áldozatának holttestét, miután édesapjával lekésték a kompot a szigetújfalui révnél, és sétálni indultak a Duna partján – írta a Blikk. A csak Richárd néven említett férfi a lapnak elmondta, a hullámtér fákkal, bokrokkal benőtt partszakaszán talált rá a holttestre.   A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Szerződéses katona volt

„Szerződéses katona voltam két évig, pont a Covid-járvány tetőpontján. Sajnos, bevontak minket a kórházakban elhunyt betegek holttesteinek elszállításába is, láttam elég borzalmat. Ám amikor vasárnap délelőtt, a napsütésben, szellőzúgásban, a legteljesebb nyugalomban meglátok egy lebegő holttestet, az egészen más” – mondta a férfi a lapnak.

 

Sérült volt a háta

„Nem tagadom, először megrogyott a lábam”.  Richárd elmondta, sejtette, hogy a hajóbaleset egyik áldozatát találta meg, amikor meglátta a holttestet. „A hátán látszott, hatalmas ütést kaphatott, megsérülhetett a gerince az ütközéskor, abban a pillanatban életét veszthette. Azonnal értesítette a rendőröket, akik percek alatt kiértek a helyszínre”.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ennyi maradt a motorcsónakból

Forrás: MTI/Lakatos Péter

Halálfélelmük volt

Közben kiengedték a kórházból azt az olasz férfit, aki a verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője. Az ütközésben heten haltak meg, a motorcsónak utasainak holttestét több, mint egy hétig keresték, hétfőn találták meg a 7. áldozatot. A motorcsónakot vezető férfi a hivatalos adatok szerint ittas lehetett, emiatt ütközhettek a szállodahajóval. A baleset túlélője is arról beszélt, hogy halálfélelmük volt, miután vízre szálltak.

Megszólalt a túlélő

Az elején még élvezték, hogy cikáznak a vízen, de később többen is félni kezdtek, ám hiába kérték a motorcsónak vezetőjét, hogy lassítson – az RTL Híradó szerint ezt mondta a verőcei hajóbalesetet egyetlen túlélője, amikor kihallgatták őt a rendőrök.

A hajó hátsó részén állt

A Magyarországon élő olasz férfi nem sokkal a baleset előtt ismerkedett meg a csónak magyar utasaival, akik felajánlották neki, hogy Nagymarosról elviszik Vácra. A baleset pillanatában az olasz férfi a motorcsónak hátsó részén állt, arc- és kulcscsonttörést szenvedett. Nemrég engedték ki a kórházból.

Rendőrök vizsgálják a motorcsónakot

Forrás: MTI/Lakatos Péter

Szállodahajóval ütköztek

A motorcsónakon, bulizó fiatalok utaztak, Nagymarosról indultak Vác irányába. A vízre szállásuk után nemsokkal érte őket a baleset. Egy olasz férfi ki tudott úszni a partra, ő a 12-es számú főúton megállított egy autóst. A sofőr hívott mentőt hozzá, így derült ki, hogy hajóbaleset történt.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Facebook/BRFK/Fülöp Máté