Igazi világszenzáció egy magyar házaspár kisfiának megszületése. Londonban történt a csoda, szeptember 30-án Epres Ilona itt szülte meg a saját unokáját, Danikát.
Világrekord
A nagy esemény világrekordnak számít, hiszen Ilona első és mostani szülése között 43 év telt el, míg az előző rekord egy kimutatás szerint 41 év. A boldog „nagyszülő”, Ilona Budapestről repült ki az angol fővárosba, hogy örömet szerezzen a Londonban élő vejének, Zoltánnak és a 40 éves Bernadett lányának, aki már majdnem feladta. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Unokáját szülte meg
Ilona lánya, Bernadett hiába próbálkozott hétszer is a lombikprogrammal, nem jött össze az évek óta annyira várt gyermek. Emiatt végső elkeseredésében fordult makkegészséges édesanyjához, aki örömmel vállalta a különleges beavatkozást, azaz lánya petesejtjének és veje hímivarsejtjének beültetését. Ilona végül Londonban szülte meg a gyermeket.
4 héti szoptatta
„A lányomért mindenre képes vagyok!” – mondta az asszony, aki nem sokáig élvezhette sajátjaként Danikát, négy hétig tartó szoptatás után adta át lányának, majd hazarepült Budapestre.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nagymama és anya is egyben
„Mindennap látom, igaz, csak a technika segítségével. Szinte óránként küldik a fényképeket Danikáról, aki hála istennek egészséges, szépen gyarapodik és fejlődik, a mosolya pedig, valahányszor meglátom, elbűvöl. December közepén repülök ki hozzá, számomra a legszebb karácsonyi ajándék lesz, hogy újra láthatom, és a kezemben tarthatom, ölelgethetem. Elvégre a csöppség által egyszerre lettem anya és nagymama.”
Hivatalos eljárás
Addig is vár még rájuk egy procedúra, Epres Ilona lemondó nyilatkozatára Bernadett lánya beadja az örökbefogadási nyilatkozatot, és akkor már hivatalosan is teljes jogú anyává válik. Mindezt ott kell intézni, ahol élnek, azaz Londonban.
Családon belül könnyebb
„Ez nem lesz olyan nagy tortúra, mint gondolnánk, mert családon belül sokkal könnyebb és gyorsabb az ügyintézés, mint idegeneknél, főleg, hogy én nem bér-, hanem dajkaanyaként szerepelek a kinti nyilvántartásban” – mondta Ilona.
Segíteni akart a lányának
„Nagy öröm volt, hogy tudtam segíteni a lányomnak és a terhesség alatt újra édesanyának érezhettem magam, de végig tudtam, hogy nem magamnak szültem Danikát. Még nagyobb öröm számomra, hogy Bernadettet és párját, Zoltánt most már boldognak látom. Az is jóleső érzés, hogy mindenki – családtagok, rokonok, barátok és kollégák – támogatott bennünket, szurkolt nekünk, és ilyen idősen komplikációmentesen hordhattam ki egy 3,5 kilós egészséges kisfiút” – mondta a Blikknek Ilona.
Mindig elvetélt
„Bernadett a hosszú évek alatt hétszer próbálkozott lombikprogrammal, hogy gyermeke születhessen, kisebb vagyont költöttek az orvosi beavatkozásra. A sok beültetés azonban nem járt sikerrel, mindig elvetélt. Egyszer ugyan világra hozta a gyermekét, de őt is elveszítette” – így kezdte a család nehéz éveit mesélni Ilona.
A magyar törvények tiltják
„Ez annyira megviselte szegényt lelkileg, hogy letargiába esett, sőt, már megkérdőjelezte az élete értelmét is. Nagyon aggódtam érte, édesanyaként rossz volt nézni a vergődését, amikor Budapesten az orvosom felvetette, miért nem próbálom meg én a kihordást, hiszen makkegészséges vagyok. Örömmel mentem bele a hosszas egészségügyi vizsgálatokba, valamint a lányom petesejtjének és a vejem hímivarsejtjének a beültetésébe, amit idehaza azzal az indokkal nem végeztek el, hogy túl koros vagyok, de Angliában ennek nem volt akadálya”.
Komplikációmentes terhesség
Szerencsére a terhessége alatt semmi problémája nem volt a várandós nagymamának és a szülés is annyira simán folyt le, hogy az angol orvos így gratulált neki: „Ilyenre még a kórházunkban nem volt példa! Anyuka, ez olyan könnyen ment magának, hogy visszavárjuk egy újabb szülésre!” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció