A vendég pizzája kihűlt, az ital a hamburgerre ömlött, vagy a kávé fedele megolvadt. Ha az említett csomagolási hibák bármelyike előfordul a vendéglátóipari vállalkozásodban, akkor garantáltan nap mint nap meg kell küzdened az elégedetlen vásárlókkal és rossz online véleményekkel.

Ennek eredményeképpen pedig a jó hírneved, sőt maga az éttermed is tönkremehet. Ezért fontos, hogy a megfelelő döntéseket hozd meg a márkád csomagolásával kapcsolatban. A megfelelő funkcionalitás mellett ugyanis számos előnnyel jár még a vállalkozásod számára leginkább megfelelő edények és dobozok megtalálása.

Elvitelre szánt csomagolás

Az elvitelre szánt csomagolóanyagok kínálata rendkívül gazdag, azonban jól tudjuk, hogy nem mindegyik felel meg majd az elvárásaidnak. A Hunpohár Webáruház kerek, műanyag dobozai például ideálisak lehetnek különféle egytálételek vagy meleg levesek házhoz szállításához. Főként azért, mert mikrózhatóak, így, ha nincs ideje a vendégnek azonnal elfogyasztani a megrendelt ételt, akkor is van lehetősége megmelegíteni. Sőt az edény elmosása után akár később is felhasználhatják őket más célokra. A hamburgerhez vagy a gyroshoz viszont már inkább a habtermékek az ideálisabbak.

Akkor hogyan is lehet meghatározni a tökéletes csomagolást?

Ahhoz, hogy ezek a termékek elláthassák a funkciójukat, mindenekelőtt fontos, hogy tömörek legyenek, és jó minőségű anyagból készüljenek. Védeniük kell a beltartalmat, és megfelelő hőszigetelést kell biztosítaniuk az élelmiszerek számára.

Továbbá arra sem árt ügyelni a választásodnál, hogy figyelembe vedd az aktuális trendeket és ökológiai kérdéseket. A környezetbarát és újrahasznosított elviteles dobozok használata ugyanis fontos jelzés lehet a vendégeid számára, hogy fontosak számodra a bolygónk sorsa.

A csomagolás mint kommunikációs eszköz

Új nyitvatartás, különleges kedvezmények és ajánlatok, vagy egy egyszerű köszönet, hogy megmutasd nekik, hogy értékeled a vállalkozásod támogatását – bármilyen üzenetet is kell közvetítenie, a csomagolás kiváló módja a vendégekkel való kommunikációnak. 

A vonzó csomagolásnak nem kell drágának lennie, rengeteg kreatív módszer kínálkozik arra, hogy egy kis intrikát csempéssz a szabványos dizájnhoz – például különféle egyedi grafikával.

Amennyiben ez az első alkalom, hogy elviteles szolgáltatást hozol létre, mindenképpen tanácsos megfontolnod a csomagoláson az éttermedhez igazított megjelenést, hogy megmutasd az embereknek, hogyha tőled rendelnek, az egy új és izgalmas élményt jelent majd számukra. Abban az esetben pedig, ha már bejáratott vállalkozásod van, vizsgáld meg, hogy a jelenleg használt csomagolásod segíti-e a márkád építését, vagy szükséges egy új megjelenés. 

Végső tanácsok

Ne félj új eljárásokra vagy anyagokra váltani, ha ez jövedelmezőbbé és sikeresebbé teszi az éttermed kiszállítási rendszerét! Továbbra is kérj vásárlói visszajelzéseket, és közben ezek alapján próbálj meg finomítani a csomagolásodon!

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos, auditált mérések szerint a Like Company hírportáljait a forgalmas napokon 600 ezer ember olvassa.