A nagykőrösi vizsgálók befejezték egy tavaly télen indult nyomozásukat: bezárta, bántalmazta élettársát egy akkor 48 éves férfi, majd rablótámadásban szerzettnek hazudták a sérüléseket. Az átverés olyannyira nem jött be, hogy a gyanúsítás is súlyosabb lett.

Állítólagos rablás

A police.hu számolt be róla, hogy a kecskeméti kórház orvosának jelzése alapján 2021. január 30-án délután indultak rendőrök egy állítólagos rablás helyszínére, valamint a támadásban megsérült nő kórházi ágyához. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Az áldozat azt állította megverték és kirabolták

Az áldozat állította, ismeretlenek estek neki a nagykőrösi vasútállomás közelében, megverték, és kirabolták, ám a rendőrök hiába talpaltak órákon át, se nyom, se tanú nem támasztotta alá az elmondottakat. Amikor bekopogtak a 39 éves áldozat élettársához, a lakásban körbe pillantva szinte mindenfelé fröccsent vért láttak: az ágyon, a falon, a földön, a bútorokon. Az addig is gyenge lábakon álló rablási sztori megdőlt, a 48 éves férfit bilincselve előállították, a lakást centiről centire bűnügyi technikusok vizsgálták át.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Családon belüli erőszak

A közben befutó információk tovább erősítették a családon belüli erőszak verzióját, az élettárs azonban mindent tagadott. Állította, hozzá sem nyúlt párjához, sérüléseiről annyit tud, amennyit az asszony elmesélt neki: a vasútállomásnál megtámadták és kirabolták – a nő is ezt hajtogatta, közölte honlapján a rendőrség.

Megkötözte és késsel ütlegelte

A rendőrök azonban más álláspontot képviseltek, szerintük a férfi 2021. január 28-án délután levetkőztette, megkötözte, majd egy késsel és egy ütleggel órákon keresztül vagdosta, verte. Másnap hajnalban – a házba zárva – sorsára hagyta több sebből vérző áldozatát. Hazatérve úgy döntött, kórházba viszi párját, ahol aztán a kitalált rablási történettel állnak elő. Az asszony felépülése hetekig tartott, a férfit a bíróság – a rendőrség és ügyészség által képviselt álláspontot osztva – letartóztatta.

Végül feladta a tagadást

A hónapokig tartó tagadást Ö. Elemér végül 2021 októberében adta fel. Soron következő kihallgatásán beismerte az akkorra már orvosszakértői véleménnyel és tanúvallomásokkal alátámasztott tényt: „bánom a sérülések okozását, de a bántalmazást nem kívánom részletezni”. Hozzátette: „hirtelen felindulásból, szerelemből tettem”.

Életveszélyesek voltak a sérülések

Az orvosszakértő véleménye szerint az áldozat testét haematomák borították, arcán, száján, állán, vállán, combjain különböző méretű, ütésektől származó nyomok voltak láthatóak. Elszenvedett sérülését életveszélyesnek minősítette, mert nem részesült azonnali orvosi ellátásban, meg is halhatott volna az orvosi szaksegítség nélkül.

Kóros féltkenység

A bántalmazás motivációja a férfi kóros féltékenysége lehetett, képtelen volt indulatait kezelni amikor rájött, párja még előző barátját szereti. A konfliktus 2021. január 28-án veszekedéssel, szitkokkal, és pohárdobással kezdődött, majd egyre durvább, fájdalmasabb, kegyetlenebb és megalázóbb tettekkel folytatódott.

Letartóztatásban van

A jelenleg is letartóztatásban lévő, 49 éves Ö. Elemér ellen a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az életveszélyt okozó testi sértés, valamint a személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció