Továbbra sem tudták megállapítani, ki a hibás az M1-esen történt tömegbalesetért. A márciusban történt tragédiában egy ember vesztette életét és csaknem negyvenen sérültek meg. A rendőrség azóta nyomoz és a legfrissebb tájékoztatás alapján 83 bejelentés érkezett, illetve 6 videót és 15 fotót küldtek az autósok egy külön erre a célra létrehozott e-mail-címre. A nyomozók 30 tanút hallgattak ki. Egyelőre a sztrádát üzemeltető cég sem tudja lezárni a saját, belső vizsgálatát.

Öt kamion és 37 személygépkocsi ütközött

A BudaPestkörnyéke.hu az elsők között számolt be arról márciusban, hogy az M1-es autópálya 26-os kilométerszelvényénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon történt az első ütközés, amit több másik követett szinte pillanatokon belül. Az összesítés alapján 32 személyautó, öt kisteherautó és hat kamion volt érintett a giga karambolban. Tizenkilenc személyautó, egy kisteherautó és egy kamion ki is gyulladt. Egy kamion átcsúszott a szembejövő sávba, ezért az autópályát mindkét irányban lezárták. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

36 ember sérült meg

A rendőrség közlése szerint a balesetben egy ember életét vesztette. Összesen 39 ember sérült meg, közülük egy személy életveszélyes, 13 fő pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A tömeges baleseti protokollnak megfelelően riasztott több mentőhelikoptert is a Mentőszolgálat. A sérültek magas számára való tekintettel több kórházba szállították az ellátásra szorulókat. Végül négy mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, de a viharos szél és porfelhő nehezítette a mentésben résztvevők munkáját.

 

Tíz gyermek volt a sérültek között

A tömegbalesetben tíz gyermek sérült meg, közülük négyen súlyosan és hatan könnyebben.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

70 tűzoltó érkezett a helyszínre

A tűz valószínűleg az egyik járműről terjedt át a másikra. 7 városból 70 tűzoltó érkezett perceken belül a helyszínre. A lánglovagoknak összetett feladata volt a helyszínen hiszen megkellett akadályozni a tűz tovább terjedését, valamint fel kellett kutatni az esetleges gépjárműben rekedt utasokat is. A roncsokban végül nem találtak embereket a tűzoltók. Szívszorító volt látni a baleset közvetlen közeléből menekülő családokat, gyermekeket és szülőket egyaránt.  A kiemelt képünkön látható autóból egy férfi és egy gyermek szállt ki csonttörésekkel, de élve.

Büntetőeljárást indítottak

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti baleset okozása vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Korábban arra is kérték az embereket, hogy jelentkezzenek, akik a balesettel kapcsolatban érdemleges információval, illetve mobileszközzel vagy fedélzeti kamerával rögzített kép- vagy videófelvétellel rendelkeznek.

83 bejelentés érkezett

A rendőrség jelenlegi közlése szerint 83 bejelentés érkezett a rendőrséghez, illetve 6 videót és 15 fotót küldtek az autósok egy külön erre a célra létrehozott e-mail-címre, a nyomozók pedig 30 tanút hallgattak ki.

Nem tudják, ki hibázhatott

Az RTL kérdésre azt is elárulták, hogy továbbra sem gyanúsítottak meg senkit a tragédia ügyében, nem tudják, ki hibázhatott. A sztrádát üzemeltető cég sem tudja lezárni a saját, belső vizsgálatát a rendőrségi nyomozás lezárása nélkül.

Vakon vezettek

A baleset idején az autópályán nem volt forgalom- vagy sebességkorlátozás a hatalmas por miatt, noha korábban egy másik baleset is bekövetkezett. A porfelhőbe beleszaladó autósok szinte vakon vezettek, csupán a kijelzőkön figyelmeztették a sofőröket az erős oldalszélre és a kedvezőtlen látási viszonyokra. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a tömegbaleset helyszíne. Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/GK