Nem akart öngyilkos lenni az a középkorú férfi, aki négy másik ember halálát okozta Miskolcon. Legalábbis ezt állítja az autós testvére a szörnyű karambol után.

Száguldott az Audival

A Kékvillogó.hu . is beszámolt arról a borzalmas miskolci tragédiáról, amelyben öt ember vesztette életét. Kedd este két személygépkocsi ütközött össze frontálisan a 37-es számú főúton, Miskolc és Szerencs között. A rendőrség tájékoztatása szerint egy 46 éves szerencsi férfi a megengedett sebességet jelentősen túllépve, áttért a szemközti sávba, és ott az Audijával neki ütközött egy másik Audinak, amiben négyen ültek .

Öten haltak meg

A rendőrségi közlemény szerint a balesetet feltételezhetően okozó férfi nem használta a biztonsági övét, illetve a másik autó hátsó ülésén ülő 38 éves bekecsi nő, és a 13 éves megyaszói kislány sem. A tragédiát nem élte túl a kislány 37 éves megyaszói édesapja, és 19 éves alsódobszai rokonuk sem. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Második gyermeküket várták

Attila és Mónika a második közös gyermekét várta a 13 éves Noémi után. A kislány hetek óta semmi másról nem beszélt, csak a testvére születéséről. A családanya már napok óta a szülészeten tartózkodott, amikor hitvese és gyermeke család két barátjával együtt szörnyethalt.

A szülészeten van a felesége

„Attila várandós felesége a miskolci kórházban feküdt, amikor letarolták őket az úton. Azóta szegény már megszült, megcsászározták, még a babáról is küldött képet” – mondta a Blikknek Attila édesapja.

Baleset

A valószínűleg vétkes férfi testvére szerint szó sincs arról, hogy öngyilkosság történt volna. Szerinte csupán egy szerencsétlen baleset történt, ami nekik is hatalmas fájdalmat okoz – számolt be a Blikknek arról, mit gondolnak a történtekről.

Családi körülmények

Balázs, a 46 éves családapa egy szerencsi társasházban élt a három, 10, 13 és 15 éves fiaival, de velük lakott a gyerekek nagymamája is. A megélhetésük érdekében a felesége Németországban dolgozik, és a tragédia idején is külföldön tartózkodott.

Így történt

A legnagyobb fia elmondása szerint az édesapjuk este nyolc körül a másnapi uzsonna beszerzésére indult el otthonról. Hogy miért hagyta el Szerencset, esetleg mást is el akart-e intézni, már sosem tudjuk meg. Mindenesetre a gyalázkodásokat és a rosszindulatú megjegyzéseket tisztázva szeretném leszögezni, a testvérem imádta a gyerekeit, bármit megtett volna értük, és nem akart szándékosan véget vetni az életének! – fejtegette a lapnak Tiszavári Zita.

Betegeskedett

A család történetéhez tartozik, a balaesetben szintén meghalt férfit 19 éves korában daganattal kezelték. Légzési nehézségei is voltak, ahogy a lába sem volt rendben. Sőt, idén januárban sztrókot kapott, aztán hónapokig kezelték infúzióval, a zsibbadó lába miatt pedig gyógytornászok is foglalkoztak vele. Nehezére esett a harmadik emeleti lakásukba felmenni, de az autóvezetés is megterhelő volt számára.

Azt elismerik, hogy gyorsan hajtott

Elképzelhető, hogy egy újabb sztrókot kapott, vagy csak egyszerűen begörcsölt a január óta rosszul működő lába és le kellett hajolnia. Persze az sem kizárt, hogy a mobiljára nézett – tette hozzá a gyászoló testvér, aki a családja nevében együttérzését és részvétét fejezi ki a többi áldozat hozzátartozói felé.

Címlpfotó a rendőség felvétele.