31 évvel ezelőtt végzett egy özvegyasszonnyal egy szerelmespár. A román állampolgárságú elkövetők elmenekültek az országból, később hasonló bűncselekmény történt Bugyiban. A rendőrök kiderítették, hogy a két ügynek köze van egymáshoz. Közel 30 év után Magyarországon tárgyalták a két gyilkosságot. Most született ítélet az ügyükben. 

Napszámosként dolgoztak 

Az akkor még csak 22 éves férfi és nő napszámosként dolgozott Soltvadkerten, és ennek során ismerték meg a megözvegyült idős asszonyt. Tudták, hogy a férje halála után eladta a szőlőműveléshez használt eszközöket és így nagyobb összegű készpénzzel rendelkezik.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Se megélhetés, se lakás

1993 szeptemberében az akkori munkaadójuk kirúgta őket, ezért a megélhetésük és a lakhatásuk is bizonytalanná vált. Elhatározták, hogy megpróbálnak pénzt szerezni, akár annak árán is, hogy megölik az asszonyt. Mivel az idős nő korábbról ismerte őket, ezért beengedte a párt a házába és a konyhában beszélgetni, italozni kezdtek. 

 

Agyonverte az idős asszonyt 

A férfi ennek során egy szódásüveggel többször is fejbe vágta a nőt, aki elvesztette az eszméletét és összeesett. A  támadók ekkor értékek után kezdtek kutatni a lakásban és megtalálták a nő pénztárcáját is. Eközben azonban a konyhakövön fekvő asszony újra életjeleket adott, ezért a férfi agyonverte az ágyban talált baltával. A páros ezután magához vette az asszony 350 ezer forintját, majd még az éjszaka hazautaztak Romániába, ahol felélték a pénzt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Gyilkosság Bugyin

1994-ben, a Pest megyei Bugyin történt egy hasonló emberölés. Azonban ennél az esetnél viszonylag korán sikerült azonosítani az elkövetőket, egy román állampolgárságú fiatal párost. Akik, akár a soltvadkerti eset elkövetői, gyorsan távoztak az országból. Az elkövetők akkor ismeretlenek maradtak.

Romániában nyomoztak

A Bugyin történt eset lezárása 1996-ban, Romániában végződött, míg a soltvadkerti ügy Magyarországon maradt. De akkor sem sikerült a helyszínhez, a cselekményhez kötni az elkövető személyeket.

Elhagyott cigarettacsikk

Az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított, de ekkor még nem sikerült megállapítani az elkövetők kilétét. Az elmúlt évtizedekben több nyomozati cselekményt végeztek, mígnem összeállt a mozaik. Egy, a helyszínen hagyott cigarettacsikken megtalált DNS volt az egyik fontos bizonyítéka a 2020 szeptemberében újra megindított nyomozásnak.

Ebben a hamutartóban hagyta a cigit

Forrás: police.hu

Segített a technika

A nyomozók munkájának, valamint a technikai eszközök és a lehetőségek fejlődésének köszönhetően, sikerült beazonosítani a feltételezett elkövetőket, egy 51 éves nőt és egy 51 éves férfit. A nyomozásról dr. Kovács Gábor alezredes, a BKMRFK Bűnügyi Osztályának vezetője és Bogdány Gyula alezredes, a BKMRFK Bűnügyi Osztályának osztályvezető-helyettese számolt be szerdán.

Fegyházbüntetést kaptak

A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi most 15 év fegyházbüntetést, a nő pedig 5 év fegyházat kapott nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt. Előbbit 10, utóbbit pedig 5 évre utasították ki az országból. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: ebben a soltvadkerti házban gyilkolt a román pár – Forrás: police.hu