260 millió forintot sikkasztott el az OTP egyik régióvezetője, F. Balázs, aki még az otthoni bevásárlást is a bank pénzéből intézte. A Csányi Sándor milliárdos bankvezért lehúzó 19 vádlott között menő borászok és luxuséttermek vezetői is vannak, akiknél a férfi a bank pénzén mulatozott, majd visszakérte a részét a kifizetett tetemes számlából. „F. Balázs sikkasztási ügyére az OTP Bank belső vizsgálata derített fényt, és a pénzintézett tette a büntetőfeljelentést is korábbi alkalmazottjával szemben.

Heti egyszer ment be dolgozni

260 milliót sikkasztott az OTP egyik vezető bankára. F. Balázs alig járt be munkahelyére, ideje nagy részét a balatoni nyaralójában töltötte. A Kekvillogo.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Pécsről vitték az újságot

A sok milliós fizetéssel rendelkező bankár még újságra sem volt hajlandó költeni a saját pénzéből, ezért a balatoni nyaralóba minden reggel Pécsről hozta a helyi újságot sofőrje, aki a családi nagybevásárlást is a bank pénzéből intézte a vezetőnek.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Úri muri

40. születésnapját is a bank pénzén szervezte. A 70 fős megabulit több millió forintért, Villány legmenőbb borászatában tartotta. A tanuk beszámolója szerint nem spóroltak semmivel.

Minden költségét a pénzintézet állta

„A pécsi bankár tulajdonképpen egy feudális hierarchiát épített ki beosztottjai között” – ezt Kutas Tamás, a Baranya Megyei Fő­ügyészség szóvivője mondta a Borsnak.

Fiktív számlák

A szóvivő azt mondta, hogy F. Balázs arra használta kapcsolatait, hogy rajtuk keresztül pénzt vigyen el az OTP-től. Fiktív számlákat állítottak ki a bank részére, a pénzeket pedig elsikkasztotta. Sok esetben volt szolgáltatás mögött, mint szállodai és éttermi számlák, de többször előfordult, hogy a vállalkozók juttatták vissza a pénzeket.

Építési cégek

A bank dél-dunántúli beruházásait végző építési cégek az ő kérésére túlszámlázott projektekből adtak vissza különböző összegeket, és a bank pénzén ezekkel a cégekkel végeztette saját lakás- és nya­ralófelújítását is.

A beosztottjait is meglopta

A régióveze­tő beosztottjaitól is pénzt követelt, rávette őket, hogy a munkába járáshoz igényeljenek autójukra útiköltséget, amit minden hónapban le kellett adni neki.

19 vádlott

A pécsi ügyészség 19 emberrel szemben emelt vádat, akik között bankárok, étteremtulajdonosok és építési cégek vannak.

Vádalku

Az ügyészség vádalkuval készül a tárgyalásra, a bankárnak beismerés esetén ötéves letöltendő börtönt ajánlanak fel. A 260 millió forintból 60 millió forint térült meg, a bankárnál részvényeket, készpénzt és aranytömböket vettek zár alá.

Szépen indult a karrierje

F. Balázs az egyik legígéretesebb hazai fiatal közgazdásznak számított, amikor 2007-ben 30 évesen kinevezték az OTP Bank dél-dunántúli fiók igazgató­jának.

Imádta a luxussportokat

„A legnagyobb hazai banknál én vagyok a legfiatalabb régióvezető, ez nagy megtiszteltetés. Sok feladat hárult rám, szeretem a csapatmunkát, erre építek ezután is. Nullától huszonnégy óráig mindenhol a céget képviselem. Sikerre akarom vezetni a csapatot! – nyilatkozta kinevezésekor a bankár az egyik helyi újságban. Az interjúban arról is beszélt, hogy szabadidejében golfozik, vadászik, vitorlázik és síel. A Kekvillogo.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: OTP Dél-Dunántúli Regionális Központja – Forrás: OTP