Örökre eltiltották a szakmától azokat az óvónőket, akik egy székesfehérvári óvodában erőszakkal próbáltak megetetni egy 3,5 éves gyermeket. Az óvodás majdnem megfulladt.

3 óvodai dolgozó etette

A 3 és fél éves gyermek étkezési zavarral küzdött. A két óvodapedagógus úgy döntött, hogy a dajka segítségével megpróbálják megetetni egyik kezét az egyik, másik kezét a másik óvodai dolgozó hátra fogta, az óvoda harmadik dolgozója pedig kanállal az ételt a szájába tette, amelynek hatására a gyermek sírni kezdett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Majdnem megfulladt

Az óvodai dolgozók a második kanál ételt is megpróbálták a szájába erőltetni, azonban a tiltakozó, síró gyermek félrenyelt, így azt abbahagyták. Ezután a gyermek sírva ment óvodába, majd a szülők át is íratták máshová.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ez is érdekelhet

Üthettek, de mire jó ez, mit tettem?” – halálra verték a borászt a vendégmunkások Badacsonyban, elítélték a tetteseket

Közmunkára írélték

Mivel az óvodapedagógusok veszélyeztették egy kiskorú testi és érzelmi fejlődését, tudtak az evészavaráról, és fulladásveszélynek is kitették, a bíróság korábban 120 óra közmunkára ítélte mindhárom vádlottat.

Ez is érdekelhet

Az anya még el tudott búcsúzni lányától” – gyűjtést szerveznek az árván maradt 6 éves Bencnének, akinek édesanyja egy részeg, jogosítvány nélküli sofőr miatt hunyt el

Fellebbezett az ügyészség

Az ügyészség az ítélet ellen súlyosításért, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint foglalkozástól eltiltás kiszabása érdekében fellebbezett.

Eltiltották a szakmától őket

A Székesfehérvári Törvényszék a kedden megtartott tárgyaláson az ügyészi fellebbezés alapján az elsőfokú ítéletet megváltoztatta. A bíróság a kiszabott büntetést mindhármuk esetében súlyosította, ugyanis az elkövetőket felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, továbbá a foglalkozásuktól is eltiltotta. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Krizsán Csaba