23 év után megoldódhat Szathmáry Nikolett gyilkosságának ügye. A 7 és fél éves kislány még 1998-ban tűnt el, holttestét csak 3 évvel később találták meg. A napokban pedig letartóztatott a rendőrség egy férfit, akiről kiderült, köze lehet a gyulai kislány megöléséhez.

Eltűnt a 7 éves kislány

A 7 éves Szathmáry Nikolett 1998 januárjában elment a szokásos néptáncórájára Gyulán, ahonnan többet nem ért haza. A holttestét 3 évvel később, 2001-ben találták meg nádvágók munka közben a 44-es főút mellett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Letartóztattak egy férfit

A napokban pedig letartóztattak egy férfit, mert pornográf képeket készített. Később kiderült, hogy gyermekpornográf képekről van szó.  Nem sokkal később kiderült, hogy H. Lászlótól DNS-mintát vettek Szathmáry Nikolett ügyében – erősítette meg a rendőrség. H. László ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi Főosztálya nyomoz.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Néptáncórára ment a kislány

1998 január 14-én, a 7 és fél éves kislány a gyulai művelődési házba ment néptáncórára. Innen délután 4 -kor elindult haza. Úgy volt, hogy édesanyja elé megy és félúton találkoznak. De az asszony hiába indult el a kislány elé, nem találta meg. Ezután a rokonoktól kért segítséget.

Először nem gondolt rosszra

A délutáni órákban nagyobb forgalom volt a lakótelepi környéken, ahol Niki anyukája is dolgozott az egyik helyi kiállítóteremben takarítóként, de először nem gondolt semmi rosszra, „biztos csak felment az egyik barátnőjéhez játszani”.

Nem jött haza

Többször is előfordult már, hogy Niki átment iskola után a barátnőihez, de a látogatások után mindig időre hazaért a kislány. Lehet, a nagyobb forgalom miatt nem találtak a rendőrök egyetlen szemtanút sem, aki látta volna a történteket: a család és a barátok este 9 óráig keresték Nikit, majd értesítették a rendőrséget

Nem találták meg

Hatalmas és az egyik legkiterjedtebb rendőrségi akció keretében kezdték vizsgálni Nikolett eltűnését. A Békés megyei nyomozók kereséséhez az ország területéről több száz rendőr csatlakozott, volt köztük speciális, kutyás keresőegység is, de még helikopterekkel is keresték a kislányt, azonban mégsem akadtak a nyomára.

Niki az Interpolra is felkerül

A kislány eltűnése miatt nemzetközi körözést adtak ki. Niki felkerült az Interpol eltűnt gyerekek listájára, mivel fennállt a gyanú, hogy a lány eltűnése mögött a kegyetlen szervkereskedelem állhat, ugyanakkor ezt mégsem bizonyította semmilyen egyértelmű jel.

Nádvágók találták meg

2001 februárjában nagy fordulatot vett a nyomozás, hiszen Gyula külterületén nádvágó munkások egy belvízelvezető csatorna közelében egy műanyag tápos zsákot találtak. Ezt követően a munkások riasztották a rendőröket, akiknek beigazolódott a gyanúja: Niki földi maradványait találták meg.

Minden nap gondol kislányára az édesanya

„Sem az iskolatáskája, sem a kabátja, sem a nadrágja, sem a bugyija nem került elő máig. A blúzát és a zokniját találták meg a sértetlen csontváza mellett” – mondta el korábban a részleteket az édesanya, aki hozzátette, nem álmodik minden este a kislányáról, de minden nap újra gondolja a történteket, és nem csak akkor, amikor az eltűnésének az évfordulója van.

Nádvágók találták meg a holttestet

Miután bebizonyosodott, hogy a kislányt meggyilkolták, a rendőrség emberölés miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A vizsgálatok után engedélyezték a családnak, hogy eltemessék Niki földi maradványait.

Pornográf felvételek miatt fogták el

Kedden közölte a rendőrség, hogy letartóztattak egy gyulai férfit, mert pornográf felvételeket készített. Későbbi közleményükből kiderült, hogy gyermekpornográfiáról van szó, a nyomozást pedig a Készenléti Rendőrség NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya folytatja.

Újraindították a nyomozást

A Békés megyei főügyészség megerősítette azt is, hogy idén márciusban újraindították a nyomozást Szathmáry Nikolett megölésének ügyében. A nyomozást pedig ugyanaz az NNI életvédelmi főosztály folytatja, mint amely H. László ügyében nyomoz. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Szathmáry Nikolett – Forrás: Csaba tv