Húsz év fegyházbüntetésre ítélte nővére fojtogatásáért a Szegedi Törvényszék azt a K. Andrást, aki 2006-ban megerőszakolta és felgyújtotta P. Henriettát. A Muki becenévre hallgató makói férfi 2022 tavaszán, tíz hónappal a szabadulása után akart végezni a testvérével. A 34 éves férfi feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

Megerőszakolta és fához közte

2006. július 19-én a 18 éves Henrietta és barátnője az esti busszal Makóra indultak. Barátnője az este folyamán egyedül tért haza, Henrietta pedig a néhány hete megismert barátjával a városban maradt. Barátja hajnali négy óra körül egyik ismerősét, a 15 éves K. Andrást bízta meg azzal, hogy kísérje haza a lányt, míg ő horgászni megy. A Csongrád Megyei Főügyészség később nyilvánosságra került vádindítványa szerint a fiatalember a lányt megerőszakolta, majd egy fához kötözte. Ezek után visszament a városba, ahonnan a reggeli órákban robogóval tért vissza, majd benzinnel leöntötte és felgyújtotta áldozatát.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kínok között halt meg 

A Henrietta kezén és lábán lévő madzagok elolvadtak, illetve beleégtek a bőrébe. Ezek után a lány a földúton borzalmas kínok között, mintegy másfél kilométeren át vonszolta magát. Végül hagymaszüretelő munkások vették észre, és hívtak hozzá mentőt. A bűncselekmény következtében Henrietta testfelületének 60%-a megégett. Kezdetben még bizakodtak esetleges felépülésében, de a lány augusztus 10-én, a hajnali órákban elhunyt.

Hirdetés

15 évet kapott 

A lány a kórházban halt bele sérüléseibe. Az ítélőtábla a lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki. A fiatal 15 évet kapott, ami egy évvel több, mint az első fokon eljáró, akkor még Csongrád Megyei Bíróság ítélete. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Testvéréhez költözött

K. András 2021. július 19-én szabadult, majd Makóra, a lánytestvéréhez költözött. Hamarosan uralkodni kezdett a nő felett, elvárta, hogy mindenben kiszolgálja őt. Emiatt gyakran vitatkoztak, a vádlott többször halálosan megfenyegette nővérét. A fenyegetések hatására a nő rettegni kezdett a férfitól, félelmében egy időre még el is költözött saját házából, ahova azonban végül visszatért.

Fojtogatni kezdte 

2022. március 28-án éjjel újra vitázni kezdtek arról, hogy el kellene készíteni édesanyjuk sírját. Ekkor Muki két kézzel torkon ragadta a testvérét, és szorítani kezdte a nyakát, miközben azt mondta: “Nézz a szemembe, mit látsz, látod, hogy megöllek?” Kizárólag a szorítás időtartamán és erején múlott, hogy a férfi a fenyegetését nem tudta beváltani.

Újra börtönbe került 

A nő másnap reggel bement a rendőrségre és beszámolt az őt ért támadásról. A férfit áprilisban tartóztatták le, később zárkatársai előtt is azt hangoztatta, bánja, hogy nem sikerült a testvérét megfojtania. A mai tárgyalásra kéz- és lábbilincsben elővezetett férfi – aki életének felét töltötte eddig börtönben – a bíróság előtt nem tett vallomást, de a nyomozás során azt állította, hogy nem bántotta testvérét.

20 évet kapott 

Az MTI azt írta, hogy az utolsó szó jogán sírva elismerte, hogy szóváltásba keveredett testvérével, de azt mondta, nem akarta a nő halálát. Horváth-Tóth Imola bíró az ítélet indoklása során hangsúlyozta, hogy a vádlott büntetett előélete kizárólag a minősítés szempontjából bír jelentőséggel, az eseménysorozat elbírálását nem befolyásolta. A bíró kifejtette, hogy az eset értékelését nehezítette, hogy a rendőrség először lopás és zaklatás miatt indított eljárást. Végül 20 év fegyházbüntetésre ítélték.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Muki, P. Henrietta tárgyalásán – Forrás: MTI