A balatonlellei rendőrök bejelentést kaptak, miszerint a 7-es főút mentén egy aligátorteknőst találtak.
Szétrágta a rekeszt
Az állatot vélhetően a mellette talált rekeszben dobták ki, azonban a teknős szétrágta azt és kiszabadult. A rendőrök a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának segítségét kérték a befogásban, a 70 centis példánynak, ugyanis veszélyes harapása lehetett volna – írja az Infostart. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Bármit felaprít
A nemzeti park azt írta: az aligátorteknős vagy harapós teknős (Chelydra serpentina) nevét is onnan kapta, hogy késéles, csőrszerű állkapoccsal rendelkezik, amellyel erőfeszítés nélkül képes felaprítani zsákmányát.
Jellegzetes kúp
Emellett a fajt könnyen fel lehet ismerni a farkukon megjelenő szarukúpokról, illetve a fiatal felnőtt egyedek esetében kisebb tüskék láthatók a gerinc és bordapajzsok mentén. A lábán lévő erős karmok szintén a zsákmány felaprításában játszanak szerepet.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Mutatjuk a teknőst:
Csak állatkertben tartható
Az aligátorteknős különösen veszélyes állatfajnak minősül, legálisan kizárólag állatkertekben tartható. Az állat egyébként nemcsak az emberekre jelent veszélyt, hanem komoly károkat tudnak okozni a természetes élővilágban is.
Veszélyes lehet
A természetben megtalálható aligátorteknősök mindegyikére igaz, hogy eredetileg a lakosok által illegálisan, kedvtelésből tartott egyedek kerülnek ki a természetbe. A kezdetben terráriumban tartható teknős jelentős méretűre növekedhet (a most megtalált példány testhossza is eléri a 70 cm-t) és egyre nagyobb fenyegetést jelent a gazdáira nézve, ezért egyre kevésbé szívesen látott tagja a családnak.
Rossz döntés
Ekkor döntenek úgy a felelőtlen gazdák, hogy a természetben engedik szabadon egykori kedvencüket. Az ilyen esetek mellett már sikerült megfigyelni, hogy a természetvédelmi őrszolgálat által befogott aligátorteknős a befogást követő napokban több tucat tojást rakott le, így felmerült annak gyanúja is, hogy a szabadon engedett példányok esetenként szaporodásra is képesek lehetnek.
Nemzeti park segít
Amennyiben szabadon engedett aligátorteknőst találunk, úgy járunk el a legjobban, ha értesítjük a megtalálás helye szerinti Nemzeti Park Igazgatóságot, aminek területileg illetékes természetvédelmi őre szakszerűen befogja az egyedet.
Sérülést okozhat
Amíg ez megtörténik nem érdemes megfelelő eszközök nélkül kísérletezni a befogással, mert meglepő hajlékonyságának köszönhetően az állat harapásával könnyen sérülést okozhat. A befogott teknősök chipet kapnak és ezt követően hivatalos engedélyeztetés után állatkertekbe, teknősparkokba kerülnek elhelyezésre.
Félelmetes esetek
Ahogy írtunk róla, horvát sajtó beszámolói szerint először egy a tengerben fürdőző nő hátát harapta meg egy teknős, és akkora sebet ejtett, hogy össze kellett varrni a harapás nyomát. Néhány nappal később egy férfi lett figyelmes egy körülbelül 50 kilogrammos agresszív teknősre, amikor hat hónapos gyerekével játszott a vízben.
Veszélyben érezhette magát
Szakértők szerint egy álcserepesteknősről lehet szó, amely nagy számban él az Adriai-tengerben, támadni viszont csak akkor szokott, amikor veszélyben érzi magát. A sekély vízbe is csak akkor úszik, ha bajba kerül – írja a hvg.
Nagyon nagyok
Az álcserepesteknősök akár kétméteresre is megnőhetnek, tömegük pedig meghaladhatja az 500 kilogrammot is. Erős álkapcsuk középen horogszerűen hajlott, így képesek komoly sebet ejteni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: BPNP.hu