Budapesten szakította meg útját a török Pegasus Airlines Isztambul – Párizs járata, mert a fedélzeten összetűzés alakult ki az utasok között.

Balaton után fordult

A PC 1133 számú járatot teljesítő Airbus A321neo pilótái Balatonfenyves térségében döntöttek az út megszakítása mellett, ezt követően Győr felé haladtak, majd később fordultak Budapest irányába. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Utasok verekedtek

A Budapest Airport AIRportal.hu-hoz eljuttatott tájékoztatása szerint a járat az utasok közötti összetűzés következtében szakította meg útját. A repülőgép helyi idő szerint 12 óra 1 perckor biztonságosan leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, majd a számára kijelölt állóhelyre gurult.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Újra felszálltak

A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság a renitens utast a gépről eltávolította és kihallgatta, a sérültek pedig nem kértek orvosi ellátást – tette hozzá az üzemeltető közlése. A gép a rendőri intézkedés után folytatta útját Párizs felé. Az esemény nem akadályozta a légiközlekedést, a repülőtér működése zavartalan.

Korábbi eset

Ahogy írtunk róla korábban, a Ryanair légitársaság London-Bukarest járatának le kellett szállnia a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy renitens utas miatt.

Tankoltak is

A rendőrség kivonult és a leszállást követően intézkedett a helyszínen. A repülőgép a rátankolást követően hamarosan folytathatja az útját – írták. A 24.hu megkeresésére a rendőrség azt közölte, a Liszt Ferenc Repülőtéren 2023 január 10-én 17 óra 15 perckor a London-Bukarest között közlekedő utasszállító repülőgép menetrenden kívüli leszállást hajtott végre, mert a repülőgép egyik utasa, egy román állampolgárságú férfi agresszívan viselkedett.

Már vizsgálják is

A leszállást követően az utast a rendőrök előállították. Vele szemben a vizsgálatot a rendőrség megkezdte – írták. Korábban írtunk arról, hogy az FR 2101-es számú járatot teljesítő 737-800-assal műszaki probléma történt. A repülő ezért kedden este 7 óra előtt kényszerleszállást kezdett meg Budapesten.

Földet ért a gép

A repülőgép Ferihegyen sikeresen leszállt. A Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság egységei meg is kezdték a repülőgép átvizsgálását a futópályán. Minderről az AIRportal.hu Facebook oldala számolt be. Az egyik kommentelő szerint a leszállás után üzemanyagszivárgást jelentettek a pilóták. Ez olvasható a Budflyer Facebook oldalán is.

Írt a reptér kommunikációs igazgatója is

A Budflyer Facebook oldalán szólt hozzá Valentinyi Katalin, a repülőtér kommunikációs igazgatójaként a ma esti eseményekre. Megindokolta, miért kellet sort keríteni a kényszerleszállásra, kommentjét a Flightradar24 Hungary csoportban is közzétette. “A Ryanair Brüsszel-Bukarest járata technikai probléma miatt megszakította útját Budapesten 176 utassal és 9 fős személyzettel a fedélzeten. A leszállást követő ellenőrzés során a szakértők nem találtak semmilyen anomáliat, tűzre utaló nyomot a repülőgépen. A gép egyelőre Budapesten parkol, az utasokat pedig egy másik repülőgép szállítja tovább Bukarestbe még az este folyamán” – írta Valentinyi Katalin.

Kevesebb Ryanair járat jár mostanság Budapesten

Szeptemberben bejelentette a fapados légitársaság, hogy kevesebb járat fogja érinteni Budapestet. A magyarországi bázis bezárása ugyanakkor nincs tervben. Nyolc Budapestet érintő vonal megszüntetéséről döntöttek akkor, továbbá hét fővárost érintő útvonalon pedig a járatok csökkentését látták indokoltnak.

A különadó kapcsán kifakadt a cég vezérigazgatója

Michael O’Leary nem értett egyet a légitársaságokra kivetett extraprofitadóval. Elmondása szerint a járvány és a háború miatt az elmúlt két évben így is veszteségesek voltak. Az Európai Unió szabályainak megfelelően változtattak a jegyek árán, ám az extraprofitadó áthárítása miatt megbüntették a légitársaságot. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Ryanair