A 32 éves férfi megkockáztatta, hogy ittasan vezet haza egy buliból, de egy parkoló autó megnehezítette a dolgát. A hajdúnánási rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2020. június 21-én hajnalban arról, hogy egy nagy csattanásra riadt fel álmából, és amikor kinézett az ablakon azt látta, hogy a parkoló autójának nekiütközött egy másik gépkocsi. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és igazoltatták az Opel sofőrjét, majd alkoholszondát alkalmaztak vele szemben, ami pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások elvették a helyi férfi jogosítványát, majd előállították a rendőrőrsre.

Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte, hogy ivott alkoholt mielőtt a volánhoz ült, azonban hozzátette, nem érezte magát annyira részegnek, hogy ne tudjon hazavezetni. A Hajdúnánási Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a férfival szemben. A rendőrök az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek – számolt be róla a Police.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Hazánkban zéró tolerancia van érvényben, amely a szeszesital-fogyasztás teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére.

Soha ne üljön ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban gépi meghajtású járművet vezessen!