Döbbenetes tragédia történt Debrecenben. Egy idős férfi vélhetően saját magát gyújtotta fel az egyik ház udvarán. A kiérkező segítség már csak a halál tényét tudták megállapítani. A rendőrség vizsgálja az esetet, idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja egyelőre nem merült fel.

A vízóra leolvasók találtak rá 

Sokkoló esemény rázta meg a Varsa utcát június 17-én, kedden reggel, szörnyű tragédia történt. Az egyik ház udvarán egy férfi lángolt – értesült a haon.hu. Információk szerint a vízszolgáltató arra járó szakemberei vették észre az égő embert. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Halálra égett 

A tűzoltók, a rendőrök és a mentők is a helyszínre érkeztek, utóbbiak a férfi halálának tényét állapították meg, a 70 év körüli férfi életét már nem lehetett megmenteni. A környék órákig le volt zárva a helyszínelés idejére. 

Hirdetés

Vizsgálat indult 

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint helyszíni szemlét folytattak le, valamint tűzvizsgálat indult. A rendőrség sajtószóvivője közölte, hogy a Debreceni Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja az esetet, tehát idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kiskunmajsai eset 

Idén áprilisban egy csúnyán összeégett holttestre bukkantak a Kiskunmajsai  víztározó közelében. A holttestet egy közelben dolgozó közmunkás találta meg. Az eset után a férfi elmondta, hogy a víztározó melletti domb oldalában egy füstre lett figyelmes. Amikor megközelítette a helyszínt, akkor látta, hogy egy emberi forma. Először azt hitte, hogy egy bábu, a derekánál még égett, és néhány marék homokkal gyorsan eloltotta. 

Benzines palackot találtak 

A férfi és egy arra sétáló fiatal nő azonnal hívták a 112-es segélyhívót. A helyszínen, a test közelében egy kést, egy öngyújtót és egy műanyag palackot is találtak, amelyből benzinszag áradt. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy az esetről a 112-es segélyhívón keresztül kaptak bejelentést a reggeli órákban. A rendőrség és a katasztrófavédők is vizsgálatot indítottak. 

Tragédia Bősárkányban 

Februárban, felgyújtotta magát egy ember vasárnap Bősárkányban. Mentőhelikopter is érkezett a településre, a közeli focipályán szállt le. A megégett férfit mentőautóval vitték oda, majd rövidesen a helikopter is elindult. A férfi vállalkozóként dolgozott. A helyiek elmondása szerint otthon, családi háza udvarában történt az eset, benzinnel locsolta le magát. Hozzátartozói azonnal igyekeztek segíteni rajta és rövidesen a helyszínen voltak az önkéntes és a hivatásos tűzoltók, a mentők és a rendőrök is. 

Tragédia Székesfehérváron 

Többek szeme láttára gyújtotta fel magát egy idősebb férfi október 17-én délidő tájt Székesfehérváron. Feketehegy-Szárazrét új vasúti megállójának parkolójában történt az eset, amely a szemtanúk szerint szörnyű látvány volt. A férfi autójánál órákig helyszínelt a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Mentőhelikopter is érkezett 

Az Országos Mentőszolgálat a feol.hu-nak elmondta: a helyszínre több mentőegységet, köztük mentőhelikoptert is riasztottak. A mentők egy 70 év körüli férfit súlyos-életveszélyes állapotban szállítottak légi úton kórházba. A férfi életét nem sikerült megmenteni.

Ha segítség kell!

Ha önnek vagy valakinek a környezetében segítségre van szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt! A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció