Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség annak biztonsági őröket foglalkoztató cégnek a vezetőjével szemben, aki alkalmazta azt a két őrt, akik bő két évvel ezelőtt meghaltak a Gattyán György által alapított Megoldás Mozgalom Deák téri aláírásgyűjtő sátrában.

Meghalt 2 biztonsági őr

A tragédia 2022 februárjában történt Budapesten, a Deák téren, ahol a 21 éves és 26 éves őrök halálát egy gázzal működő szabadtéri hőkandelábar okozta. Az orvosszakértői vélemény szerint szén-monoxid-mérgezésben haltak meg. A BRFK foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a tragédia után, és több mint fél évig szakértők bevonásával vizsgálta az eset körülményeit.   A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Aláírást gyűjtöttek

„2022 februárjában a párt által az országgyűlési képviselőjelölt állításához szükséges aláírások gyűjtése céljából bérelt sátrakat és közvetlen környezetüket őrizni fogja. Ehhez a cég helyszínenként 2 fő munkavállalót biztosított, így az V. kerület, Deák Ferenc téren levő sátorban is 2 férfi, a 2 sértett dolgozott. A sátrat egy nyílt égésterű, gázüzemű hőkandeláber fűtötte” – írja az ügyészség.

 

Cipzárral zárták be

A sátrat a nagy hideg miatt a későbbi áldozatok cipzárral lezárták, és csak alkalmanként, kis időre nyitották ki. „Emiatt a sátorban a hőkandeláber használata miatt a szén-monoxid felszaporodott, amely hatására az éjjel folyamán a 2 férfi életét vesztette” – írja az ügyészség.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ebben a sátorban fulladt meg a két őr

Bűnügyi helyszínelők az V. kerületi Deák téren egy aláírásgyűjtő sátornál 2022. február 16-án, ahol meghalt két fiatal biztonsági őr. A két ember halálát szén-monoxid-mérgezés okozhatta; holttestüket február 16-án reggel találták meg a sátorban. MTI/Mihádák Zoltán

Nem volt felelős

Majd azt állapította meg, hogy senki sem tehet a fiatalok haláláról, és nyolc hónappal később anélkül zárta le a nyomozást, hogy bárkit is kihallgattak volna gyanúsítottként.

Újra nyomozni kezdtek

Az egyik áldozat hozzátartozói azonban nem nyugodtak bele a döntésbe és panaszt tettek az eljárás megszüntetése miatt. Ezután a Budapesti 5. és a 13. Kerületi Ügyészség arra a megállapításra jutott egy évvel a tragédia után, hogy nem zárható ki a bűncselekmény gyanúja, ezért hatályon kívül helyezték a megszüntető határozatot, és további nyomozást rendeltek el az ügy felderítése érdekében.

Lecserélte a gázpalackot

Alig három hónappal később ugyanis halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével gyanúsították meg a biztonsági őröket foglalkoztató cég vezetőjét. Ő volt az, aki kiment a tragédia előtti éjszaka kicserélni a gázpalackot a sátorban, hogy a biztonsági őrök ne fázzanak.

Felfüggesztett börtönt kértek rá

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője közölte, hogy a felfüggesztett fogházbüntetést kértek a halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolt cégvezetőre azzal, hogy határozott időre tiltsák el a biztonsági cég vezetésétől is. Hozzátette, terhelt azért felelős a vád szerint, mert nem tartotta be a vonatkozó munkavédelmi szabályokat.

Tagadta bűnösségét

A férfi tagadta a bűnösségét, és azzal védekezett, hogy minden szükségesnek ítélt intézkedést megtett és megfelelő volt a levegő utánpótlás a sátorban, amikor végrehajtotta az ellenőrzést.   A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: a temetkezési vállalat autója a Deák téten – Forrás: budapestkörnyeke.hu