Három év három hónap börtönbüntetésre ítélte a Szekszárdi Törvényszék azt a huszonöt év körüli férfit, aki úgy fellökte a gyermekével állítólag csúnyán beszélő férfit, hogy az hanyatt esett és úgy beverte a fejét, hogy később meghalt.

Locsoló bálon mulattak

A húszas évei közepén járó apa tavaly áprilisban részt vett a község művelődési házában rendezett húsvéti locsoló bálon. A férfi magával vitte a rendezvényre a hétéves kisfiát is. A bálon jelen volt a későbbi áldozat, egy hatvanéves férfi is. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Bánthatta a gyereket

Éjjel egy óra körül a kisfiú szólt az apjának, hogy „a bácsi bántott”, majd a részeg idősebb férfire mutatott. Amikor az apa megkérdezte tőle, hogy miként bántotta, akkor a gyereke azt válaszolta, hogy „csak szavakban”.

 

Combon rúgta

A szintén ittas állapotú apa számon akarta kérni a férfit, ezért kihívta őt az épület elé. A művelődési ház teraszán az idősebb férfi tagadta, hogy megsértette vagy bántotta volna a gyermeket, erre az apa, combon rúgta. Ekkor egy épület előtt tartózkodó személy közéjük állt, és megpróbálta csitítani az apát. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A betonra esett

A férfi erre azt kérdezte tőle: „Te mit csinálnál, ha a gyerekedet bántanák?”. A hatvanas férfi nem reagált az apa indulatos magatartására, hanem elindult gyalog haza. Ekkor az apa hirtelen utána futott, majd két kézzel úgy mellkason lökte, hogy a részeg ismerőse hanyatt esett, s az ott lévő szegélykőtől 2,5 méter távolságra a betonozott úttestre.

Mentőért kiáltott

Az idősebb férfi a fejét ért nagy erejű ütődéstől azonnal eszméletét vesztette. A sértett elesését és a fejéből származó vércseppeket látva az apa azonnal kiabált, hogy valaki hívjon mentőt.

A kórházban halt meg

Az áldozat többek között nyakszirtcsonti koponyatörést, keményburok alatti és pókhálóhártya alatti vérzést, homlok- és halántéklebenyi agyzúzódásokat, agyduzzanatot, következményes agylágyulást szenvedett. A kiérkező mentők kórházba vitték a sérültet, de az egy hónappal később elhunyt.

Súlyos fejsérülést szenvedett

Az áldozat halálának közvetlen oka a koponyatörés, agyduzzanat, következményes heveny keringési elégtelenség volt, amely utóbbihoz jelentős mértékben hozzájárult a fennálló kombinált szívbetegsége és tüdőgyulladása is.

3 évet kapott

Az elszenvedett fejsérülések és a halálos eredmény között ok-okozati összefüggés volt.  A Szekszárdi Törvényszék három év három hónap börtönbüntetésre ítélte A cselekményét beismerő és őszintén megbánó férfi a büntetésének a kétharmada után bocsátható feltételes szabadlábra. A vádlott és védője tudomásul vette a döntést, míg az ügyészség három munkanap gondolkodási időt tartott fenn. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció