Egy asszony a Százhalombattánál lévő Duna szakaszon becsúszott a vízbe és beragadt az iszapba. Félő volt, hogy belefullad a folyóba, a rendőrök egymásba kapaszkodva húzták ki.

Egy férfi próbálta tartani

A rendőrök a meredek partszakaszon először egy férfit láttak meg, aki egy kutyapóráz egyik végét markolta, a másik a bajba jutott asszony csuklójára volt akasztva.

Egyedül nem bírta kihúzni

Csak tartani tudta a nőt, kihúzni nem, ezért kért rendőri segítséget. A nő ekkor már derékig süllyedt a hideg iszapban, mozdulni sem bírt, félő volt, kihűl, vagy tovább süllyedve megfullad.

Rendőrök segítettek

A járőrök kart karba öltve egymásba kapaszkodtak, egyikük a szilárd talajhoz cövekelte magát, társa guggolva próbálta másik kezével elérni az asszonyt.

Hárman kellettek az akcióhoz

Közben a férfi is besegített, az asszony másik kezét fogta meg. Többször kellett nekiveselkedniük, mire hárman közös erővel, a meredek falon felhúzva ki tudták menteni az iszap fogságába esett nőt. Teljesen átázott és átfagyott, a rendőrök mentőt hívtak.

A telefonnal kezdődött a baj

Míg vártak, a 70 éves asszony elmesélte: délelőtt indult sétálni a Duna partra, majd tartott egy kis pihenőt, közben telefonja kicsúszott a kezéből és az iszapos vízbe esett.

Lemászott és ekkor jött a baj

Próbált lemászni a készülékért, ám megcsúszott és a vízbe esett. A jéghideg vizes iszapba ragadva képtelen volt kimászni.

Végül is szerencséje volt, hogy arra járt egy férfi

Az arra járó férfi sietett a segítségére, de egyedül ő is kevésnek bizonyult, ezért tárcsázta a segélyhívót és várták a felmentő sereget. Az elsőként reagáló járőrpár fizikuma már elégséges volt kiszabadításához.

Kórházba kellett vinni

A mentők megvizsgálták az asszonyt és mivel testhőmérséklete 34 °C-ra hűlt, kórházba vitték. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Címlapfotó a rendőrség felvétele.