Tünde két lánya alig egy órával korábban szállt ki a később rommá tört kocsiból. A boldog édesanya életét már nem lehetett megmenteni, párja válságos állapotban van. A baleset Esztergom térségében történt, miután egy több mázsás szarvas ugrott az autó elé, majd ráesett a járműre. Az autóban lévő nő azonnal meghalt.

Árokba borult

Március 29-én, pénteken este árokba borult egy személyautó Esztergom környékén. A balesetben egy személy életét vesztette. A rendőrség szóvivője azt mondta, hogy 21 óra 16 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Kesztölc térségében, árokba borult egy autó. A gépjárműben a sofőrön kívül egy utas tartózkodott. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. 

Meghalt az utas

A baleset során a sofőr megsérült, utasa pedig a helyszínen életét vesztette. A baleset vélelmezhető oka vadelütés. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a baleset következtében két ember beszorult, őket az esztergomi hivatásos és a kesztölci önkéntes tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki.

 

Válságos a sofőr állapota

Később kiderült, hogy pár utazott az autóban, őket a kiérkező tűzoltók tudták feszítővágóval kiemelni a roncsból. Az autót vezető férfi, Gábor súlyosan megsérült, a helyszínről gerinctöréssel és csigolyasérüléssel szállították kórházba, állapota jelenleg is válságos. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A nő szörnyethalt

A mellette ülő kétgyermekes családanyán, a 39 éves Tündén azonban már nem lehetett segíteni: az asszonyhoz hiába érkezett ki gyorsan a mentő, már nem tudták megmenteni az életét, azonnal meghalt, miután a gigantikus állat a ráesett az autóra.

200 kilós szarvas

A szarvas agancsa a nő oldalába fúródott, egyenesen átszúrva Tündét, az állat több mint 200 kilós volt.  Az asszony családja, barátai és ismerősei teljesen összetörtek. 

Ebben az autóban utazott a tragikus sorsú nő

Forrás: TV2

Két lányt nevelt

„Fantasztikus anya volt, nagyon szépen nevelte a lányait, mindent megadott nekik. Minden szabadidejét velük töltötte, a hercegnőinek hívta őket. Most pedig még a boldogság is rátalált” – mesélte az áldozat egyik ismerőse.

Rátalált a boldogság

Tünde jó ideje egyedül nevelte a lányokat, Reginát és Edinát, a tragédia idején mellette ülő párjával, Gáborral nemrégiben találkoztak össze és nagyon boldogok voltak együtt. Aznap Tünde két lányát vitték el Almásfüzitőre, így alig egy órával korábban még a gyerekek is a kocsiban ültek. 

Gyászolják Tündét

„Egyszerűen nem lehetett kivédeni a balesetet. Szörnyű belegondolni, hogy Tündi így ment el. Most, amikor olyan boldog volt” – mondta ismerőse a tragédiáról. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. 

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után – Forrás: TV2