Támogatják a családtagjai a múlt vasárnap különös kegyetlenséggel megölt Szilágyi István özvegyét, Humenyánszky Jolánt. A szobrász beszélt rég nem látott unokájával, ám a fiatal fiú rossz hírekkel szolgált a gyászoló özvegynek, mivel a koronavírus-járvány miatt nem tud hazajönni a temetésre.

Azt mondta az unokám, hogy nem jönnek haza a temetésre. Brüsszelben élnek és nem jó a kocsijuk, repülővel pedig nem tudnak jönni. A vírus miatt most két hetet karanténban kéne tölteniük, ezért nem lesznek itt a temetésen.

Nem örülök, mert jó lett volna, ha mellettem vannak, ráadásul úgy szeretem az unokámat. Nagyon okos fiú – mesélte a Blikknek Jolika néni. Azt mondja, hogy szomorú, ami történt, de sokat nem beszéltünk róla, nincs rá szükség. Már megtörtént, sajnos.

Az idős hölgy tegnap nem csak az unokájával beszélt, hanem testvérével, Saroltával is, valamint az egyik unokatestvére is felhívta. Éreztem, hogy baj lesz – mesélte az özvegy testvére, Sarolta, aki azt sem tudta magában tartani, szerinte mi vezetett a tragédiához. Haragszom Pistára… Korábban sokszor csúnyán bánt a fiával, talán azért is lett olyan az a gyerek, amilyen. Péternek nehéz gyerekkora volt…

Még pici volt, amikor a szülei elváltak, az apja pedig magával vitte. Jolika hosszú ideig nem is látta, azért ragaszkodik most hozzá ennyire, nem akarja még egyszer elveszíteni – mesélte nagyot sóhajtva a régi történetet Sarolta, aki azt is elmondta, hogy válásuk után újra összeházasodott a pár, s azóta együtt is éltek.

Én valahol elhiszem, hogy Péter önvédelemből tette, amit tett. Nagyon nem akart visszakerülni a börtönbe, ezért nem tett volna semmi olyat, amiért lecsukhatnák. Pedig nagy volt a baj, én már régen is mondtam, hogy adják el a házat és költözzenek külön Pétertől, de nem akartak, még a bírósági ügy után sem. Akkor felhívott Pista, és arra kért, hadd lakhasson nálam a fia, ha kiengedik házi őrizetbe, de nem mentem bele.

A környék lakói még mindig mécseseket gyújtanak az ország Lópici Gáspárjának háza előtt, de a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa, Baricz Dezső is mindennap ott van az özvegy mellett, a helyi képviselő, Rózsahegyi Péter pedig maga is beállt dolgozni a romos ház szanálásánál. 

Kiemelt kép: Szilágyi István – Forrás: YouTube