Amint arról beszámoltunk, csütörtökön meghalt az MTVA volt híradósa. Kontra György halála ledöbbentette az országot és a z újságíró szakmát. Édesanyja megdöbbentő dolgokat árult el a 45 éves tévés halálának körülményeiről. 

Meghalt az M1 volt műsorvezetője

“Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az egykori Sirius Rádió, majd Kiskun Tv / Trió TV majd 2015-től az M1 bemondója. Gyuri 2011-2014 között rádiónknak is kollégája volt, László Istvánnal felváltva szerkesztették és olvasták a rádió helyi híreit” – közölte közösségi oldalán a kiskunfélegyházi Rádió Smile. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Öngyilkos lett 

A 45 éves újságíró az élet helyett a halált választotta. “Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – mondta a Blikknek a fiát gyászoló Kontra György Istvánné.

Tragédia: Széttárta karjait az atya és a vonat elé lépett. Miért? Mi nyomasztja a magyar papokat? Kattints a videóra!

 

Vonat elé ugrott 

Csütörtök reggel a MÁV tette közzé, baleseti helyszínelés miatt fennakadásra kell számítani. A Napfény IC ugyanis elgázolt egy embert. Az áldozat pedig Kontra György volt. Édesanyja elmondása szerint Kiskunfélegyházán, a lakása közelében lépett a vonat elé csütörtök hajnalban. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pályafutása 

Kontra György közel három évtizede dolgozott a sajtóban, korábbi munkahelye, a kiskunfélegyházi rádió a közösségi oldalán búcsúzott tőle. A köztévénél 2015-ben helyezkedett el. Az M1 Híradójának bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. Pár hónappal ezelőtt munkahelyet váltott, a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott, mint multimédiás csoportvezető.

Megszólalt a rendőrség 

A tragédiával kapcsolatban megkerestük a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan az alábbi választ kaptuk: „A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz érkezett megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.” Ez is érdekelhet: Gyászol a katolikus egyház: vonat elé lépett a 43 éves Ciprián atya, a hívek el sem tudják képzelni, mi vihette rá a papot a szörnyűségre

Van segítség!

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Krízishelyzetben lévő gyermek esetében kérjen segítséget a mobilról is ingyenesen elérhető 116-111-es telefonszámon vagy online chaten!

Kiemelt kép: Kontra György – Forrás: MTVA