Jelenleg is börtönben ül, és jó ideig ott is maradhat az a férfi, aki még a kilencvenes években szerzett hírnevet alvilági körökben. 1996 őszén adott utasítást egy férfi számára, hogy öljön meg egy zsokét, majd egy másik személyt is. Most új fejlemények láttak napvilágot.

Bűnözői csoportot vezetett

A zsoké megölésére utasítást adó férfi egy bűnözői csoportot vezetett. Vagyonra ásványi olaj kereskedelemből tett szert, képesítéssel nem rendelkezett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az eset még a kilencvenes években történt

Egészen 1996 novemberéig kell visszamennünk az időben, ameddig a friss fejleménnyel rendelkező ügy szálai visszanyúlnak. Egy vállalkozó megölése miatt nyomozott a rendőrség, a gyanú pedig az említett bűnözői csoport vezetőjére terelődött. Ez a férfi úgy döntött, hogy megbíz valakit, hogy ölje meg azt a zsokét, aki miatt a hatóságok látókörébe került.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Több lövés is eldördült

A gyilkossággal megbízott férfi egy temetőből háromszor is rálőtt a zsokéra egy temetőből. A szakszerű, gyors orvosi ellátás azonban megmentette a megtámadott személy életét. A lövéseket leadó férfit, valamint a menekülését biztosító társait már elítélték.

Később már biztosra ment

Ugyanez a férfi 1999 tavaszán a bűnözői csoport két tagját arra utasította, hogy öljék meg egy fiatalkori bűntársát. Azért látta ezt szükségesnek, mivel megromlott a viszonya az illetővel. A két megbízott férfi 1999. április 25-én jelent meg a célszemélynél.

Kíméletlenül elbántak vele

A sértettet öt fejlövéssel végezték ki. A férfi bűntársát 2021-ben vonták felelősségre elkülönített büntetőeljárás során. Rendkívül súlyos ítélet született.

Évtizedes büntetéseket osztottak ki

A Fővárosi Törvényszék a megbízót 20 év fegyházbüntetésre ítélte, továbbá 10 évre eltiltották a közügyektől. A bűntársa is nagyon súlyos büntetésben részesült. Őt 14 évnyi fegyházbüntetésre ítélték, ezen felül 8 évre eltiltották a közügyektől.

Ezek is érdekelhetnek!

Az ügyész fellebbezett

Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést nyújtott be. A kétszeres felbujtóval, valamint a szörnytett végrehajtójával szemben is életfogytig tartó börtönbüntetést kért. A két bűntárs, valamint a védőik ezzel szemben felmentést kértek.

Így áll most az ügy

A Fővárosi Fellebviteli Főügyészség a már korábban kiszabott büntetések súlyosítását kezdeményezte. Jelenleg a megbízó már a szabadságvesztését tölti. Bűntársa sincs szabadlábon, éppen letartóztatás alatt várja a fellebviteli eljárás befejezését.

A nyomozás kapcsán fotók is készültek

A rendőrség még 2019-ben számolt be az esetről. Akkor számos fényképet is közzétettek a leszmolásos jellegű bűncselekmény kapcsán. Ezek a fotók megtekinthetők a rendőrség honlapján. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt