Két évvel ezelőtti stroke-járól közölt sokkoló videót Schobert Norbert, aki valószínűleg ezzel szeretett volna azon kritikusainak üzenni, akik szerint ő rosszul mozog, és gyenge a bokszban. Egyúttal bejelentette, tervei vannak, a haza szolgálatába áll.

Bejelentette visszavonulását

„Eddig bírtam, visszavonulok” – padlóra küldte Schobert Norbertet a negyvenmilliós gigabírság, írta meg a BudapestKörnyéke.hu idén májusban. Az üzletember akkor azt hangoztatta, hogy még nem döntött a folytatásról, ám másra fog fókuszálni és kommunikációján is változtatni szeretne. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Hatalmas bírságot kapott

A bejelentés nem volt véletlen: a fitneszgurut negyven millió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal, mivel a Norbi Update életmódrendszert, illetve az Update termékek népszerűsítését célzó, a forgalmazó közösségi oldalán közzétett videók több szempontból is tisztességtelennek minősültek a fogyasztókkal szemben.

 

Padlóra került

„Ez a vizsgálat és az, hogy mindenféle hazugnak neveznek, most padlóra küldött, és innen már nem tudok felállni” – panaszolta akkor Schobert Norbi.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Alternatívát kínál

Alig telt el azonban egy bő hónap, máris bejelentette: mivel „még van pár erős éve”, úgy döntött, hogy visszatér – írta meg a BudapestKörnyéke.hu. Azt mondta, a célja továbbra is az, hogy egészségre neveljen, és a mozgáson keresztül kínál majd alternatívát a követőinek.

Kritizálhatták

Visszatért hát edzéseket tartani, méghozzá bokszedzések formájában. A boksszal kapcsolatban azonban minden bizonnyal sok kritika érhette, mert szombati posztjában próbál magyarázatot adni ebben az ügyben.

„Bénán bokszolok”

„Többen írtátok, hogy sz.rul mozgok, bénán bokszolok. Elfogadom. 2 éve, 2 héttel a második covid oltás után is lázas voltam. Elmentem futni, nem szedtem véralvadás gátlót. Eljött a pillangóhatás. Ha Réka 8 és fél éve nem beszél rá Hacsira, nem élnék” – írta.

Torokszorító pillanatok

A két évvel ezelőtti videó ekkor nyer értelmet: minden bizonnyal a két évvel ezelőtti stroke-jával igyekezett választ adni kritikusainak. A térfigyelő kamera felvétele valóban döbbenetes és torokszorító: azt láthatjuk, amint hazaérve összeesik, majd fekszik a földön, az egyik szomszédja próbál segíteni rajta. Jól látható, hogy Schobert Norbi fél oldala lebénult. Aztán megjelenik a párja, Rubint Réka, majd az ügyelet is. A videó végén hordágyon elviszik a fitneszgurut.

Szolgálatba helyezi magát

A szövegben van egy váratlan fordulat is, amikor rátér a terveire. „Egész életemben valami ellen harcoltam. Rosszul tettem. Most valamiért kezdek harcolni. Szolgálatba helyezem magam. A haza szolgálatába. Egy teljesebb élet, elfogadás, megértés, szeretet, őszinteség. Ez fog elkezdődni 19-én, este 8-kor” – olvasható a Norbi és az Update oldala című Facebook-profilon. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Videón a rosszullét

Kiemelt kép: illusztráció