Néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki hétfőn reggel sikertelenül próbált meg kirabolni egy solymári bankfiókot – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Bátyi Péter, a főkapitányság bűnügyi főosztályának vezetője elmondta: a férfi ellen különösen nagy értékre fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt indítottak eljárást és indítványozták a letartóztatását. A férfi elfogásáról készült videót cikkünk végén tudott megnézni.
Pénzt követelt az ügyintézőtől
Az arcát maszkkal eltakaró, kapucnit viselő rabló hétfőn reggel nem sokkal kilenc óra előtt lépett be a bankfiókba, és egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegetődzve a pénz átadására szólította fel a pénzintézet alkalmazottait. A dolgozók viszont közölték, hogy nem férnek hozzá a széfhez. Közben riasztották a rendőrséget, így a rabló üres kézzel távozott, és a rendőrök kiérkezése előtt elmenekült.
Piliscsabai férfi akart rabolni
Később kiderült, hogy menekülés közben átöltözött. Ennek ellenére azonosították a 49 éves piliscsabai férfit. Ezután értesítették a Terrorelhárítási Központot, mert azt gondolták, hogy a támadónál fegyver van. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Hirdetés
Maga készítette a pisztolyt
Végül elfogták, és kiderült róla, hogy korábban okirathamisítás, csalás és sikkasztás miatt már volt büntetve. Kiderült az is, hogy a rablásnál használt pisztolyt saját maga eszkábálta, és nem éles lőfegyver. A bűncselekmény öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Bankbiztonság
Az eset után a MagNet Bank közleményében azt írta, a fiókjaikban a biztonság elsődleges szempont: „a pénztárak időzáras biztonsági rendszerrel vannak ellátva, így az ügyintézők azonnali készpénzkiadásra nem képesek. Ezek a modern biztonsági megoldások hatékonyan akadályozzák meg a hasonló bűncselekményeket, ahogy ezt a mostani eset is jól mutatja.A bank folyamatosan felülvizsgálja és fejleszti biztonsági rendszereit annak érdekében, hogy „ügyfelei és munkatársai biztonságát a lehető legmagasabb szinten garantálja”.
Rendőrségi videó a férfi elfogásáról
Kiemelt kép: részlet a videóból – Forrás: police.hu