Hétvégén és éjszaka is erősítik a rendőri jelenlétet a budapesti bulinegyedben, mert ekkor van szükség a közbiztonság erősítésére. Megerősített éjszakai és hétvégi járőrözéssel védi a rendőrség az ott lakók és szórakozók biztonságát a bulinegyedben – közölte Rétvári Bence államtitkár írásbeli válaszában, amiben Oláh Lajos országgyűlési képviselőnek válaszolt.

Májusban vizsgálódtak

A képviselő azt kérdezte: „milyen eredményt hozott Miniszter Úr Belső-Erzsébetvárossal kapcsolatos vizsgálata, különös tekintettel egy új rendőrőrs létesítésére vonatkozóan?” Május közepén jelent meg a Magyar Közlönyben a döntés a Belső-Erzsébetváros közbiztonsági helyzetének javításával kapcsolatos feladatokról. Ebből derül ki, hogy az Orbán-kormány megvizsgálta a Belső-Erzsébetváros (bulinegyed) közbiztonsági helyzetét.

Kormányzati beavatkozás 

Vizsgálata alapján pedig arra jutott, hogy Belső-Erzsébetváros közbiztonsági helyzete, különös figyelemmel a Budapest, 7. kerület Gozsdu udvar és környékén tartott rendezvényekre, kormányzati beavatkozást igényel. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

 

Új rendőrőrs 

Orbán Viktor akkor június 15-ig adott időt arra, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megvizsgálja egy új „rendőrőrs létesítésének lehetőségét”, Pintér Sándor belügyminiszter pedig biztosítsa a Belső-Erzsébetváros közbiztonságának megerősítéséhez szükséges rendőri erőt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A bulinegyed határai 

Rétvári Bence most közölte, nagyjából 1 négyzetkilométernyi területet értenek a bulinegyed alatt: a Budapest 5. kerület, Erzsébet tér/Deák tér, Széchenyi István tér, a Budapest 6. kerület, Király utca, Nagymező utca, a Budapest 7. kerület, Rákóczi út Blaha Lujza tér és Király utca közötti szakasza, valamint a Nagykörút vonala a Blaha Lujza tértől a Jászai Mari térig. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

58 rendőr járőrözik

Azt államtitkár szerint csak Belső-Erzsébetvárosban hétfő, kedd és szerdai napokon 32, csütörtök, péntek és szombati napokon 58 rendőr járőrözik. Ezt egészíti ki a BRFK havi egy nagyobb, bűnügyi és rendészeti ellenőrzése. Ezeken a rendőri állomány és a társszervek átlagosan 100–150 fővel vesznek részt. A tapasztalatok és a statisztikák alapján kijelenthető, hogy a közbiztonság erősítésére inkább az éjszakai órákban van szükség.

Kiemelt kép: Gozsdu udvar – Forrás: MTI