Több mint 11 év fegyházra ítélték azt a fiatal férfit, aki a sértett otthonában támadt rá egy idős asszonyra, akinek eltörte az arccsontját, majd kiszakította a fülbevalóit és a nyakláncait. Ugyanez a férfi, 21 éves társával együtt, egy idős férfit is megtámadott az utcán. 

Kenyeret kért az idős asszonytól 

A férfi tavaly január 10-én azzal az ürüggyel kopogott be egy 11. kerületi társasházban lakó 70 éves, meggyengült egészségi állapotban lévő nőhöz, hogy kenyeret kérjen tőle. Az idős asszony elutasította a kérést, ekkor a férfi rátámadt, ököllel kétszer megütötte az asszonyt, akinek ennek következtében eltört az arccsontja.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kitépte az ékszereit 

A támadó ezután kitépte az idős nő füléből az arany fülbevalóit, valamint kiszakította a nyakából az arany nyakláncait, majd elmenekült, de a budapesti rendőrök még aznap elfogták. 

 

Az utcán is loptak

A férfi hat nappal korábban, Újbudán egy 22 éves társával együtt, egy járdán sétáló 84 éves, nehezen mozgó férfira lett figyelmes, akit követni kezdtek. Amikor mögé értek, akkor a 21 éves férfi egy hirtelen mozdulattal lerántotta az áldozata válláról a táskáját, majd társával együtt elfutott a helyszínről. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Vádat emeltek 

A Fővárosi Főügyészség a 21 éves terheltet mint többszörös visszaesőt időskorú sérelmére elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntettével, valamint kifosztással és más bűncselekményekkel, a 22 éves férfit mint bűnsegédet kifosztással és más bűncselekményekkel vádolta meg.

11 és fél évet kapott 

A Budai Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottakat és a 21 éves férfit 11 év 6 hónap fegyházra, míg a büntetlen előéletű társát 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A bíróság megszüntette továbbá a 21 éves férfi egy korábbi feltételes szabadságát és megállapította, hogy jelenlegi büntetéséből nem bocsátható feltételes szabadságra.

A 21 éves férfi büntetését súlyosbítná az ügyészség

Az ügyészség a 21 éves férfi büntetésének további súlyosítását tartja indokoltnak figyelemmel előéletére és az időskorúak védelmére is, ezért a terhére fellebbezett. A vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Az ítélet a 22 éves férfi esetében jogerős.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció