Egy börtönőr és egy társa ellen indítottak nyomozást, mert azok pénzért cserébe mobiltelefonokat juttattak be a bv-intézetbe egy, a készülékeket továbbértékesítő fogvatartottnak.

A gyanú szerint egy nő 2020 júliusa előtt abban állapodott meg egy fogvatartottal, hogy mobiltelefonokat juttat be neki továbbértékesítés és személyes használatra. A készülékek bevitelét a bv-intézetben dolgozó munkáltatási felügyelő vállalta, aki alkalmanként 150 ezer forintot kapott azért, hogy bevigyen 5 készüléket.

A telefont és a pénzt a fogvatartott megbízásából ismeretlenek küldték el a nőnek, aki továbbadta a felügyelőnek. Az ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség összehangolt akcióban, több helyszínen tartott kutatást.

A két gyanúsított nem élt panasszal a gyanúsítás ellen: a felügyelő nem tett vallomást, civil társa elismerte a bűncselekmények elkövetését, s érdemi védekezést terjesztett elő.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint az ügyészség indítványozta a büntetés-végrehajtás hivatásos állományú tagjának letartóztatását, a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa pedig a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében és katonai fegyelmi okból elrendelte a kényszerintézkedést.

Kiemelt kép: illusztráció