Idegen férfi szólított le egy kislányt Bicskén, az egyik általános iskola előtt. Az anya elmondása szerint a kislány sírva rohant be az osztályban, ahol tanítóján részletesen beszámolt a történtekről. Az ügyben a város polgármestere is megszólalt.
Az iskola előtt szólították le
Csütörtök reggel egy szürke autóból idegen férfi szólítottak le egy kislányt Bicskén, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola Prohászka úti épületénél. Arra kérte a gyereket, hogy szálljon be mellé. A kislány sírva rohant be az osztályterembe, ahol mindent elmondott az osztályfőnökének. A tanítónő hívta fel a kislány édesanyját, aki közösségi oldalán számolt be az esetről. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.
Feljelentést tettek a rendőrségen
A kislány annyit mondott, hogy “az apukájánál idősebbnek tűnt, szakállas volt, és szerinte kicsit bandzsított. Lilla szerencsére tudta, hogy mit kell tennie. Nemet mondott, nem ment oda az autóhoz, hanem azonnal futni kezdett az iskola felé, és egyenesen berohant. Ott rögtön elmondott mindent az osztályfőnökének, aki azonnal értesített engem. Anyaként leírhatatlan érzés volt ezt hallani”. A szülők feljelentést tettek a rendőrségen.
Megszólalt a polgármester
Az ügyben Bálint Istvánné, a város polgármestere is megszólalt. Azt írta, “a szülő jelzése nyomán azonnal felvettem a kapcsolatot a rendőrséggel, akik soron kívül intézkedtek, és sűrűbb járőrözést ígértek a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban. Kérem a szülőket, hogy nyomatékosan beszéljenek a gyerekeikkel: Sohase álljanak szóba idegenekkel! Ne üljenek be senki autójába, és ne menjenek oda gépkocsikhoz! Ha bárki gyanúsan viselkedik, azonnal szaladjanak be az iskolába, vagy keressenek egy felnőttet!
Erre figyelmeztet az anyuka
Ha iskola, óvoda vagy játszótér környékén bárki gyanús viselkedést, autót vagy hasonló esetet észlel, ne menjen el mellette szó nélkül. Jegyezzétek meg, amit biztonságosan meg lehet figyelni – például az autó színét, típusát, rendszámát –, és értesítsétek a rendőrséget, sürgős veszélyhelyzetben pedig hívjátok a 112-t – írta a rémült anyuka. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola Prohászka úti épülete – Forrás: Facebook/Bálint Istvánné

