A család jelentette be ma reggel nem keresik tovább a 45 éves budapesti költőt. A közlemény szerint tragikus körülmények között veszthette életét a festőként is ismert művész, de hogy pontosan mi okozta a férfi halálát arról nem adtak ki részleteket.

Rejtélyes eltűnés

Ahogyan azt tegnap a Kékvillogó.hu is megírta, október 21-én 6. kerületi lakásából tűnt el a budapesti irodalmár- művész, Kabai Lóránt. A férfi nyitva hagyta a lakását, mtha csak gyufáért ugrott volna le. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szűkszavú közlemény

A család ma reggel a következő közleményt hozta nyilvánosságr a közösségi oldalakon: „„Mélyen megrendülve, megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérünk, Kabai Lóránt költő, író, szerkesztő és vizuális művész, életének 45. évében tragikus körülmények között elhunyt. Gyászoló édesanyja nevében is fivérei, Zoltán és Csaba.”

 

Közigazgatási eljárást rendeltek el

A Budapesti Rendőr-főkapitányság személyiségi jogokra való hivatkozással nem adott választ arra, a haláleset részleteiről. Nem találtak bűncselekményre utaló nyomot, közigazgatási eljárásban, rendkívüli halálesetként vizsgálják az ügyet. A család által kiadott nyilatkozat szerint nem betegség miatt hunyt el a költő.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Két lehetőség

A tragikus körülmények arra utalhatnak, a férfi balesetben veszthette életét, illetve öngyilkos lett. A hatóság a nyomozás érdekében illetve kegyeleti okokból nem közöl részleteket az ügyről.

Ismert volt

Kabai Lóránt a kilencvenes évek eleje óta publikált verseket, prózákat, kritikákat, fordításokat, vizuális művészként több önálló kiállítása is volt. Írásai többek között a Magyar Narancsban, az Élet és Irodalomban, a Jelenkorban és a Holmiban jelentek meg. Legutóbbi verseskötete 2021-ben jelent meg.

Gyászol a művészvilág

A költő búcsúztatásáról a család csak később ad majd tájékoztatást. A közösségi oldalakon budapesti írók, képzőművészek, zenészek fejezték ki részvétüket.

Kabai László 45 évet élt

A K.Kabai és „kkloor” művésznéven is ismert irodalmára Műút folyóirat 45 éves alapító szerkesztőjeként 1993 óta ír, prózáit és fordításait több irodalmi folyóirat is közölte. A Szabó Lőrinc-díjas irodalmár legutóbbi verseskötete tavaly jelent meg Moaré címmel. Számtalan hazai és külföldi csoportos kiállításon szerepelt grafikáival, fotóival és festményeivel is, tizenkét önálló kiállítása volt.

Csapos is volt

Az elhunyt férfinek korábban anyagi gondjai is voltak, a megélhetése miatt csaposként is dolgozott több belvárosi sörözőben. Sorra adta be az irodalmi pályázatokat, de éveken át mellőzték, ami miatt sokszor volt rossz lelkiállapotban.

Rendbe jött az élete

A költő eltűnése előtt egy nappal jelent meg egy komoly írás életművéről egy irodalmi magazinban, egy festményéért díjat is kapott, minden arra utal, élete rendbe jött, úton volt a siker felé. Párra is talált, családjának és barátainak pár hete számolt be arról, új társ lépett be az életébe.

Döbbent szomszédok

Az elhunyt költő lakóhelyén, az Izabella utcai társasházban mindenki megdöbbent Kabai halálhírének hallatán. Öt napig bíztak abban, talán csak egy régi barátra talát rá, akivel elmentek valahová felidézni ez emlékeiket, vagy hogy valahová önként vonult el ihletet gyűjteni a következő alkotásaihoz. Sajnos nem ez történt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép forrása: Facebook