Halálos gázolás történt február 6-án a gödöllői HÉV-nél. A szerelvény vezetője hiába fékezett, nem tudta elkerülni a tragédiát. Nem sokkal később Dunakeszin pedig a vonat gázolt halálra egy embert.

Gázolt a HÉV

Elsodort a HÉV egy 78 éves asszonyt Gödöllőnél. A szerelvény vezetője észlelte, hogy az idős nő a síneken van, és ennek megfelelően fékezett is, de a tragédiát már nem tudta elkerülni. A helyi asszony a helyszínen életét vesztette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem tudták megmenteni

„A mentősök hiába küzdöttek a néni életéért, nem tudtak rajta segíteni. Nem vagyok hozzászokva a letakart holttestek látványához, ezért nagyon megrázott, ami történt. A néni mellett ott hevert a retikülje. Biztosan sietett valahová” – mondta a HÉV-baleset szemtanúja.

 

Halálos gázolás Dunakeszin

Pár óra múlva a Szobról 18:56-kor Budapestre elindult Z70-es vonat (2321) Dunakeszi belterületén, a gyalogos felüljáró közelében elütött egy embert. A helyszínelés befejezéséig Dunakeszi és Göd között a vonatok egy vágányon közlekedtek. A szobi vonalon a menetidő 15-30 perccel nőtt.  A vonatok Dunakeszi-Gyártelepen és Alsógödön mindkét irányban a 2. vágányon álltak meg.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Két ember halt meg Vecsésnél

Vecsésnél, a múlt héten két embert is elgázolt a vonat. Az egyiket egy tehervonat, a másik áldozatot pedig egy InterCity gázolta el. Mindketten meghaltak.

Helyszínelés Vecsésen

Forrás: Facebook

Sok a vasúti gázolás

2024-ben, az előző évek azonos időszakához képest, sok embert ütött el a vonat. Január 2-án például, egy nap alatt hárman választották a halálnak ezt a formáját. Másnap pedig 2 ember lépett a vonat elé. Idén közel 20-en haltak meg hasonló körülmények között. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: helyszíni felvétel Gödöllőn – Forrás: Facebook/Gödöllő