Csütörtök éjszaka vetette vonat elé magát az M1 volt műsorvezetője. Kontra György halála sokkolta az országot. Édesanyja elmondása szerint, fia szerelmi bánat miatt ment a halálba. A tévés, a tragédia előtt még együtt vacsorázott édesanyjával, akkor is arról beszélt, hogy mennyire el van kereskedve, mert szakított a barátnőjével. Ezután ment a halálba. A családot a rendőrség értesítette a tragédiáról, amely szerint Kontra György a sínekre lépett, és elgázolta a vonat.
Elgázolta a vonat
A MÁV közlése szerint a kiskunfélegyházi eset körülményei továbbra sem tisztázottak, a holttestet egy másik vágányon haladó vonat mozdonyvezetője vette észre. Kontra György Kiskunfélegyházán halt meg. Itt döntötte el, hogy többé nem szeretne szerelme nélkül élni. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Évekig tartott a szerelem
„Ma sem tudom elhinni, hogy a fiam nincs többé. Állandóan körülötte járnak a gondolataim. Gyuri és Nóra kapcsolata három és fél évig tartott. Amikor a fiam bemutatta nekem őt, nem gondoltam, hogy tragédia lesz a vége. Bár a fiamék többször is szakítottak, de mindig visszataláltak egymáshoz. Olyan se veled, se nélküled kapcsolat volt ez. Az utolsó estén is beszélgettünk Gyurival a szakításról. Panaszkodott, hogy nagyon megviseli” – mondta a Propellernek a gyászoló édesanya.
Meghalt az M1 Híradó műsorvezetője, Kontra György. Mi történt vele? Kattints az alábbi videóra!
Nem azonosították az áldozatot
„Valószínű, hogy a kisfiam tőlem ment a sínekre. Másnap a rendőrség értesítette a tragédiáról a lányomat. Tőle tudom, hogy a fiam elkeseredésében mit tett. Az a legszörnyűbb, amikor a szülőnek kell eltemetni a gyerekét” – mondta, hozzátéve, hogy hatóságok nem hívták őt vagy lányát az azonosításhoz, így csak közvetve értesültek a tragédiáról.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Együtt vacsorázott az édesanyjával
A volt műsorvezető halála előtt édesanyjával vacsorázott. Az édesanya elmondása szerint semmi sem utalt arra, hogy ez lesz az utolsó alkalom, amikor látja a fiát. „Az utolsó estén még feljött hozzám a kisfiam, nálam vacsorázott. Nóráról mesélt, hogy mennyire megviselte a szakítás. Dehogy sejtettem, hogy akkor beszélek vele utoljára” – emlékezett vissza az édesanya. Gyuri szerelme nem kereste a tragédia óta a gyászoló családot. „Nem haragszom rá. Nem tudom, mi volt a szakításuk oka. De mindenhez két ember kell”.
Pályafutása
Kontra György közel három évtizede dolgozott a sajtóban, korábbi munkahelye, a kiskunfélegyházi rádió a közösségi oldalán búcsúzott tőle. A köztévénél 2015-ben helyezkedett el. Az M1 Híradójának bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. Pár hónappal ezelőtt munkahelyet váltott, a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott, mint multimédiás csoportvezető.
Van segítség!
Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Krízishelyzetben lévő gyermek esetében kérjen segítséget a mobilról is ingyenesen elérhető 116-111-es telefonszámon vagy online chaten!
Kiemelt kép: Kontra György – Forrás: MTVA


